Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

ÁRMENTESÍTÉS EIN К FEJLŐDÉSE 73 egyesítette magában az összes tiszavölgyi ármentesítő és vízszabályozó társulatokat. Ez a szövetség azóta a tagtársulatok közös érdekeinek képviselőjeként igen értékes működést fejt ki. A 70-es években beköszöntött csapadékdús idők eddig még elő nem fordult nagy árvizeket hoztak, ezek pedig gátszakadásokat előidézve, igen jelentékeny védett területet öntöttek el és nagy károkat okoztak. Az 1876. évi dunai árvíz a gátszakadásokon benyomulva elborította többek között az Alsócsallóközi, a Szekszárd—

Bâtai, a Pestmegyei Sárközi, a Gombos— Vajszkai és a Rezsőházi Ármentesítő Társulatok árterületeinek legnagyobb részét, és székesfővárosunkat is csak az alig befejezett védőművek oltalmazták meg az. 1838. évi csapás megismétlődésétől. Még súlyosabb megpróbáltatások elé állította a nedves évsorozat a Tisza völgyét. Az 1876. évi árviz alkalmával a Középtiszai Ármentesítő Társulat árterén 140 ezer kat. hold került víz alá. Mindenki előtt ismeretes az 1879. évi tiszai árvíz, amelynek folyamán március 5-én a régi Percsora-Szegedi Ármentesítő Társulat petresi töltése a 87. sz. átvágás alsó végénél átszakadt, az ártérre tóduló víz elöntötte a 30 ezer kat. holdas társulati árteret, majd hátulról támadva, ellepte Szegedet és Alföldünk legvirágzóbb városát a földig lerombolta. (17. ábra.) A víz alatt álló ártéren egész Kistelekig csak csónakon lehetett közlekedni.

1 Az 1881. évi minden eddigit meghaladó magasságú tiszai árvíz újból rendkívüli erőpróbát jelentett ármentesítő társulataink számára. Ismét több gátszakadás fordult elő, többek között víz alá került a Felsőszabolcsi Ármentesítő Társulat árteréből 44.000 kat. hold. A veszély különösen a Körös-Tisza-Maros szögletében volt igen komoly, ahol a fennálló kis társulatok és községek tulajdonában lévő gyenge védőgátak teljesen elhanyagolt állapotban voltak. Az óriási kiterjedésű ártér pusztulását csak katonaság felhasználásával, a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett megakadályozni. Az ekkor tapasztalt tarthatatlan állapotok vezettek hazánk egyik legnagyobb vízrendező társulatának, a Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulatnak sürgős megalakítására. Az új társulat magába olvasztotta az összes érdekelt kis vízitársulatokat és átvette a községi, városi és uradalmi védőgátakat is, hogy egységes terv szerint megépített és megerősített védővonalat teremtsen a nagy veszélytől megmenekült ártér oltalmazására. A gyors egymásutánban bekövetkezett óriási árvízkárok ráterelték a figyelmet gátrendszerünk hibáira és az árvédelem szervezeti hiányosságaira. Utóbbira elegendő azt megjegyeznünk, hogy az árvízjelző szolgálat nem volt megfelelően kiépítve és figyelembe kell vennünk, hogy a társulatoknál távbeszélő vonalak még egyáltalában nem voltak. Az eddig befejezett töltésépítési munkálatok magukon viselték annak az elhibázott irányzatnak a bélyegét, amely szerint a csak korlátozottan rendelkezésre álló költségből minél előbb és minél nagyobb területeket igyekeztek mentesíteni. Hogy ez a munka értékének és megbízhatóságának rovására ment, azon nem csodálkozhatunk. A töltések vonalvezetését illetően már Vásárhelyi figyelmeztetett arra, hogy a vonalozás az árvizek egyenletes lefolyása szempontjából igen fontos és rendes 1 Emlékirat a szegedi árvíz tárgyában. (Burger Gusztáv könyv- és kőnyomdájából. Szeged. 1879.)