Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

70 BABOS Z. MAYER L. arra a gondolatra vezették, hogy további munkálatokra az ármentesítések érdekében már nincs szükség, az eddig létesített védőgátak céljuknak teljesen megfelelnek, kár minden további befektetett fillérért. Ennek a vétkes könnyelműségnek tudhatjuk be azt, hogy a Tisza mentén újabb jelentékeny munkálatokra alig került sor. A kiegyezéstől 1880-ig kisebb töltésépítkezés, illetve átépítés folyt a Beregvármegyei, az Alsószabolcsi, a Heves—Szolnok—Jászvidéki Ármentesítő Társulat árterén. Teljesen elkészült védőművei kiépítésével a Felsőbodrogi, az Üjszeged—Vedresházi és a Nagybecskereki Ármentesítő Társulat, hasonlóképen befejezték a titeli TiszaDuna öblözeteket védő töltések építését is. Megemlítjük még, hogy a 70-es években fejeződtek be azoknak a körtöltéseknek és védőműveknek évtizedek óta húzódó munkálatai is, amelyek a felsőtiszai községek (Vásárosnamény, Kisvarsány, Nagyvarsány, Gyüre, Bácsaranyos, Kopócsapáti, Cserepeskenéz, Benk, Tiszaszentmárton) és a borsodi nyilt ártéren fekvő helységeket (Szederkény, Palkonya, Oszlár, Tarján, Ároktő, Keszi, Dorogma, Bábolna, Valk) védték a Tisza árvizei ellen. Ezekre nagyrészt csak az ármentesítési munkálatok előhaladása óta volt szükség, mert a szabályozás előtti alacsonyabb árvizek ezeket a községeket nem veszélyeztették. A Körösök völgyében is eredményes munka folyt : az Aradvármegyei Ármentesítő Társulat és a Berettyó Vízszabályozó Társulat szintén befejezte védővonala építését, a Sebeskörösi Ármentesítő Társulat pedig lényegesen meghosszabbította árvédelmi töltését. Sokkal jelentékenyebbek azok a töltésépítkezések, amelyekkel ebben az időszakban a Duna völgyében találkozunk, ami azzal magyarázható, hogy itt jóval később indult meg a rendszeres védőgátépítés, mint a Tisza mellett és az árterek egy része még sehogy sem volt biztosítva. Ekkoriban létesült többek között a monostorszeg—apatini, az apatin—szondi és a gombos—vajszkai védőtöltések jelentős része, a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat pedig kiegészítette, részben átépítette egész védővonalát. A Szekszárd—Bátai Ármentesítő Társulat 1869—72-ben a dunai 37-6 km hosszú, a Dömsöd—Pataji Dunavédgát Társulat pedig 1875—76-ban 52-8 km hosszú védővonalát átépítette, illetve a mai kiterjedésére meghosszabbította és kiegészítette. Hasonlóképen 1868—75-ben befejeződtek a kölked—darázsi és vörösmart—kopácsi főhercegi magánöblözetek védelmére szolgáló töltések munkálatai is. A Csepel-sziget legmélyebb részén Tököltől Szigetújfaluig 8-9 km hosszban 1873—79-ben létesült az első védőgát, míg a Csepel—Tököl közötti szakaszt egyelőre csak nyúlgátakkal látták el. A paks—gerjeni ÍM km-es védővonalat 1879-ben emelték. Különös figyelmet érdemel, mint a legjelentősebb munkálatok egyike, a fővárosi Dunaszakasz szabályozása és az árvédelmi célokat is szolgáló rakpartok kiépítése 1870—75-ben, továbbá az ekkoriban alakult Temes—

Bega völgyi Vízszabályozó Társulat árterületén folytatott kiterjedt védőgátépítés. A társulat árterületén lévő igen elhanyagolt töltéseket 1871—85-ben átépítették és a 120-6 km-es védővonalat 630-4 km-re növelték. Ugyancsak erőteljes töltésépítés indult meg 1867 után a Vág alsó szakaszának mindkét partján. Itt részben a régebben emelt védőgátakat használták fel. A hazai ármentesítési munkálatok országos jelentősége egyre jobban kibontakozott. Hazánk lakossága a nyugodtabb évtizedek alatt meglepően megszaporodott és az 1850. évi 11,554.377 lélekszámmal szemben 1880-ban már 15,739.259 főre emel-