Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - XIII. Vojcsik Lipót: A víz szétosztása

500 vojcsik lipót A fenti képletekben Q = a szállítandó vízmennyiség, F — a cső keresztmetszete, v = az áramlás sebessége, h = a nyomásesés, súrlódási veszteség, l = a csővezeték hossza és d = a csőátmérő. Ügyeljünk arra, hogy mindig ugyanazokat az egymásnak megfelelő egységeket használjuk. Tehát pl. a hosszméreteket egyformán méterben helyettesítsük a képletekbe. А с értékére a legkülönbözőbb képleteket állították fel, részben a vízsebességtől, részben a csőátmérőtől vagy mindkettőtől, stb. függően. Leggyakrabban még ma is az ú. n. egyszerű Kutter-képlettel megállapított с értéket használják : ahol m az ú. n. érdességi tényező. Új csöveknél m = 0-15, használtaknál m — 0-30. A Kutter-képlet a 100 mm-nél kisebb átmérőjű csövekre túl nagy nyomásveszteségeket ad, de mivel ma már ennél kisebb átmérőjű vízvezetéki csöveket ritkán használunk, egyszerűsége miatt még mindig megfelelőnek tekinthetjük. A vízvezetéki kézikönyvekben megfelelően összeállított táblázatokat találunk, amelyekből a szükséges csőátmérőket egyszerűen kivehetjük. Rendszerint a sebességet választjuk szabadon, mégpedig a csőátmérőknek megfelelően 0-5—1-2 m között. A kisebb átmérőjű csövekben kisebb, a nagyobbakban nagyobb sebességeket veszünk fel. Mindazonáltal a 0-8—1-0 m-nél nagyobb sebességet lehetőleg kerüljük. A főnyomócsöveknél rendszerint a leggazdaságosabb átmérő megválasztására törekszünk. Megállapítása szerkesztéssel történhetik, mikor is a csőfektetési, gépbeszerzési és üzemi költségeket (természetesen a kamatokat és tőketörlesztést is tekint et be véve) különböző csőátmérőkre kiszámítjuk és rajzban felrakjuk. A görbe legalacsonyabb pontjához legközelebb eső szabványos csőátmérő lesz a legmegfelelőbb. Számítási eljárással viszonylagos szélsőértékszámítás alapján állapíthatjuk meg a leggazdaságosabb átmérőt. A tárolómedencék, illetve tornyok elhelyezése elsősorban az ellátandó terület térszínmagassági viszonyaitól függ. A víztartányt lehetőleg magaslatra helyezzük, hogy a költséges toronylábakat elkerüljük. Ha a térszín olyan, hogy a medence a lakott területektől túl messze esnék, természetesen igen drága lenne a hosszú csővezeték. Ilyen esetben költségszámítással állapítjuk meg, hogy mi gazdaságosabb : tornyot építeni a város fogyasztási központjában vagy távolabbfekvő medencét létesíteni. A csőanyaggal való takarékoskodás azt kívánja, hogy a főcsövet a legnagyobb fogyasztási területekre a legrövidebb úton vezessük, vagyis a fogyasztási terület súlyvonalán haladjon a fogyasztás súlypontjába. Nagykiterjedésű városoknál egyenletesebb nyomásviszonyokat kapunk, lia a tárolómedencét a városnak a termelési hely irányával ellenkező végén helyezzük el (ellennyomómedence). Kényszerítő körülmények között a medence a termelő hely és város között is épülhet (medence a város előtt). A medencék legkisebb űrtartalmát az ingadozó vízmennyiség (az egy órára eső fogyasztási középértékektől való pozitív vagy negatív eltérések egy napi összege) szabja meg, amelyhez meghatározott célokra (tűzvédelem stb.) megállapított víztartalék járul. Ha a viszonyok lehetővé teszik, a medencék űrtartalmát a számítottnál lényegesen nagyobb méretekben szabják meg és lehetőleg nagy (fél, egy, sőt' esetleg több napi szükségletet kielégítő) tartalék tárolására igyekeznek.