Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
3-4. szám - XIII. Vojcsik Lipót: A víz szétosztása
a víz szétosztása 501 A medencéket nagyságuk szerint lehetőleg több, de legalább két rekesszél kell építeni, hogy javítás, tisztítás alkalmával ne az egész medencét kelljen kikapcsolni. A medencében a pangás elkerülése céljából a víz áramlásáról tereléssel kell gondoskodni. A víz beömlése és kiömlése ne egy helyen történjék. Hasonlóképen biztosítani kell a szellőzési lehetőségeket is. Gondoskodjunk vízszintjelző készülékről, túlfolyóról, a medence kiüríthetőségéről és megfelelő lejárókról. A kezelő tolózárakat a medencéhez csatlakozó külön zárkamrában helyezzük el. A medence bejáróját állandóan zárva, de ezenkívül még felügyelet alatt is kell tartani, hogy avatatlanok hozzá ne férjenek. Ha dombos-hegyes területen mindenhol biztosítani kívánnánk a megfelelő nyomást, az alacsonyabban fekvő részeken túl nagy nyomást kellene tartani. A nagy nyomásnak megfelelő csővezetékek és berendezések miatt ez igen nagy befektetési és üzemköltséget okozna. Avégből, hogy ezt elkerüljük, több ellátási övezetet létesítünk és egy-egy övezetben legfeljebb 50—70 m nyomást engedhetünk meg. Az alacsonyabb övezet medencéjébe vezetjük azt a vízmennyiséget is, amely a magasabb övezet ellátására szükséges és innen, ha a víztermelési hely e fogyasztási területek alatt fekszik, külön szivattyúkkal emeljük tovább (átemelő telep). így az alsó medence a felső övezet szívómedencéjéül szolgál. A magasabb övezet részére külön medencét építünk. Ha egymás felett több magassági övezetet kell alakítani, a szivattyútelepek nagy számának elkerülése céljából egy átemelőtelepről külön szivattyúkkal több övezetet is táplálhatunk. Ebben az esetben minden övezet részére külön fektetünk főcsövet, esetleg — nem folytatólagos üzem esetén — egy főcsövön át tápláljuk különböző időkben az egyes övezetek medencéit. Egyes magasan fekvő kisebb fogyasztású területek ellátását az alacsony övezet megfelelő pontján beépített nyomásfokozó szivattyúval biztosíthatjuk. Az ilyen berendezéseket rendszerint önműködőnek alakítjuk ki. Csőanyag. Szerelvények. A fektetésre kerülő csövek anyagát a helyi viszonyoknak megfelelően kell megválasztani. Ma még mindig az öntöttvas csöveket használják leggyakrabban. Méreteiket és az egyéb előírásokat a MOSZ. 80—88 sz. magyar szabványok tartalmazzák. Hazánkban ma még az állva öntött csövek kerülnek piacra. Külföldön igen sok helyen már a forgatva (centrifugálisan) öntött csöveket használják. Az utóbbi gyártási eljárásnak az az előnye, hogy a cső fala tömörebb, egyenletesebb, ennek következtében nagyobb a cső szilárdsága. Ebből következik, hogy ugyanannak a célnak elérésére vékonyabb falvastagsággal gyártható, mint az állva öntött cső és így lényeges anyagmegtakarítás érhető el. Az öntöttvas csöveket rozsdásodás ellen bitumennel vonják be. Laza talajokban, feltöltésekben, hidakon, vagy túl nagy üzemi nyomás esetén Mannesmann-el]árássa\ gyártott acélcsöveket használunk. Az acélcsöveket a bitumenfestésen kívül aszfalttal itatott juta- vagy nemezcsíkokkal szigetelik. Ujabban — főleg külföldön — egyre nagyobb mértékben használják az aszbeszt-cement csöveket. Olcsóságukon kívül nagy előnyük, hogy lerakódások nem képződhetnek bennük és kóboráramok sem rongálják. Ezzel szemben fokozott gondossággal kell megvizsgálni egyrészt a talajt, amelyben fektetni kívánjuk őket,
