Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - XI. Molnár Dénes: Az ivóvíz tisztítása

AZ IVÔVIZ TISZTÍTÁSA. írta : MOLNÁR DÉNES. Az ivóvízellátás céljából kitermelt vizek (talajvizek különböző mélységű rétegekből, felszíni vizek), számos esetben nem bocsáthatók közvetlenül közfogyasztásra. Néha bakteriológiai szempontok, legtöbbször azonban a víz aggresszív sajátságai, vagy lebegő alkatrészei, esetleg káros hatású oldott alkatrészei, pl. vas, mangán, szerves anyagok, szükségessé teszik a tisztítását a közfogyasztásba bocsátás előtt. A víztisztítási, illetve kezelési módszerek négy főcsoportra oszthatók: 1. csírátlanítási eljárások, 2. az agresszív sajátságok megszüntetése, 3. a vas- és magántalanítás, 4. a lebegő alkatrészek, továbbá a színező és kolloidálisan oldott anyagok eltávolítása. Minden víz tisztítási módszerét a víz sajátosságainak, összetételének megfelelően kell megállapítani. Vannak esetek, amikor az említett tisztítási módszerek külön-külön alkamazandók, viszont nagyon gyakran együttesen kell alkalmazni őket. Csírátlanítás. A felszíni vizeknél minden esetben, de a talajvizeknél is gyakran szükséges, hogy a vizet káros bakteriológiai sajátságai miatt csírátlanító eljárásnak kell alávetni. A sterilizáló eljárások egyik módja az ibolyántúli sugarak alkalmazása. Ez azonban körülményes és drága eljárás, úgyhogy ritkán és akkor is csak kis vízmennyiségek esetében alkalmazható. Nagyobb vízmennyiségek sterilizálására a gyakorlatban bevált és elterjedt két módszer van. Az egyik az ózonizálás, a másik a klórozás. Az ózonizálás előnye, hogy kellemetlen ízt és szagot egyáltalán nem hagy maga után, hátránya azonban, hogy az ózon előállításához szükséges árammennyiség költségeitől függően legtöbbször drága. A legjobban elterjedt ózonizáló készülék a Siemens és Halske-féle (1. ábra), amelyben az ózon a levegő oxigénjéből ú. n. csen1. ábra.