Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - IV. Tomcsik József-Jendrassik Aladár: Az Országos Közegészségügyi Intézet munkássága az ivóvízellátás terén

386 TOMCSIK JÓZSEF ÉS JENDRASSIK ALADÁR fejenkint 120 pengőre tehetők, ami legalább 70 millió pengő befektetését jelentené. A vízvezetékbe kapcsolható és még el nem látott községi lakosság ivóvízellátásánál még kisebb vízművekkel kell számolnunk, amelyeknek költsége fejenkint legalább 150 pengővel veendő számításba. 600.000 lakosnál ez mintegy 100 millió pengő befektetéssel járna. Egy általános jellegű vízvezetéklétesítési programm tehát mintegy 170 millió befektetését jelentené és 1,200.000 lélek tökéletes ivóvízellátását oldaná meg. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy házi kapcsolással ellátott vízművek létesítése közegészségügyi szempontból okvetlenül csatornázást is igényel. Mivel pedig a szükséges csatornázás legalább további 100 millió pengő költséget jelentene, a fenti cél megvalósítása legalább 270 millió befektetést kívánna. Ezzel szemben vegyük most szemügyre annak a több mint 3-5 millió embernek a vízellátását, akik rosszvizű kutak használatára vannak utalva. Mindenekelőtt kiemelendő, hogy közülük a vázolt vízvezetéképítkezések keretében a legtúlzóbb becslés szerint is legfeljebb 500.000 egyén ivóvízellátása volna megoldható. A vízvezetékkel ellátandók közé sorolható 1,200.000 fő ugyanis olyan városok és községek lakosa, melyek a belterületi népességet többnyire jó vizű közkutakkal látják el. így tehát legalább 3 millió, egészségügyileg veszélyes ivóvíz használatára utalt egyén vízellátása csak jóvizű közkutak útján volna rendezhető. Mint kielégítő megoldást, azt az elvet vettük számításba, hogy minden községben minden ezer emberre legalább egy jóvizű közkút essék és hogy a lakosok ilyen kúttól 500 m-nél távolabbra ne lakjanak. Ezen az alapon végzett számításaink szerint mintegy 8900 közkút (közcsap) létesítésére volna szükség, ami hozzávetőleges számítás szerint mintegy 19 millió pengő befektetésével megoldható. Ha tehát összehasonlítjuk a kétségtelenül tökéletesebb megoldást jelentő egyéb egészségügyi, gazdasági és tűzbiztonsági előnyökkel járó vízvezetékesítési lehetőségeket a falusi lakosság vízellátásának szükségleteivel, megállapítható, hogy minden bizonnyal az utóbbi a fontosabb és gazdaságosabb. Az említett jó kutak építésével ugyanis több mint 3 millió, jó ivóvizet nélkülöző ember egészsége óvható meg, viszonylag kicsiny, 19 millió pengős befektetéssel. A vízvezetékek és csatornázás nagyobb arányú építése viszonyt 270 millió pengővel csak 1,200.000 lélekszámú terület közegészségügyi viszonyait javítaná meg. Még kirívóbbá válik ez az ellentét, ha figyelembe vesszük, hogy a vízvezetékkel elérhető egyéneknek kétségtelenül több mint a fele ma is beszerezheti ivóvízszükségletét jóvizű közkutakból, úgyhogy az egészséges ivóvíz biztosításának szempontjából a 270 millió pengős befektetés legfeljebb félmillió egyénen segít. Az egészségügyi kormányzat teljes tudatában van annak, hogy az ivóvízellátás eszményi módja a vízvezeték és hogy ahol a közületek pénzügyi helyzete megengedi, ilyenek létesítésére vagy bővítésére kell törekedni. Mégis az ismertetett adatok figyelembevételével a falusi lakosság ivóvízellátásának rendezését tekintette olyan sürgős feladatnak, amely a mai pénzügyi helyzethez szabott állami támogatással is megoldható belátható időn belül. Ezzel a célkitűzéssel az egészségügyi kormányzat a legnagyobb és legjobban rászoruló tömeg egészségügyi viszonyain tud segíteni. A munka voltaképen már régen meg is kezdődött. Az ország kedvezőbb pénzügyi helyzete idején is nyilvánvaló volt, hogy a falusi vízellátás fejlesztése csak állami támogatással lehet eredményes. A községek túlnyomó része nagyon szegény ahhoz,