Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)

ÁRMENTESÍTÉSEINK FEJLŐDÉSE 233 1910—15-ben szintén tekintélyes területek vízmentesítéséhez vezetett. A világháború folyamán megindult a pestmegyei Üllő környékén lévő vizenyős területek, valamint ugyanitt a Duna-balparti mocsarak lecsapolása is. A munkálatok befejezésére azonban csak évekkel a háború után kerülhetett sor. A Dunántúlon, 1900—05-ben a zalai Lendva, 1910—15-ben pedig a Délbaranyában folyó kápolnai és sellyei Gürii medrét rendezték, miáltal a vizenyős, sőt helyenként mocsaras árterület jelentékenyen megjavult. A háború kitörését megelőző években a Balaton somogyi partján fekvő berkek és bozótok lecsapolását kezdték meg. Itt a Nagyberek, a Lelle-szemesi bozót és a Zardavári berek vízlevezető csatornái épültek meg. Ezzel a nagyrészt tőzeges talajú berkek részleges hasznosítása vált lehetővé. A felvidéki munkálatok közül 1910—12-ben a bars és hontmegyei Podluzsánka, valamint Szikince patak szabályozása mintegy 9.200 kat. hold vízmentesítését eredményezte. A másfél évszázados múltra visszatekintő lecsapolási munkálatok, a belvízrendezésekkel párosulva, a világháború végéig nagyrészt eltüntették hazánk területéről a mocsarakat, lápokat és számos vizenyős területet javítottak meg. Az utolsó évtizedek munkájában jelentős szerepük volt a kultúrmérnöki hivataloknak, amelyek 1879-től 1918-ig 1,424,288 kat. hold kiterjedésű árterület rendezését és lecsapolását fejezték be. Minthogy a belvízrendezésekkel részletesebben a XV. fejezetben foglalkozunk, itt csak a lecsapolásokra alakult vízhasználati társaságok nagysikerű munkásságát kívánjuk néhány számadattal jellemezni. A világháború végén hazánkban már 128 vízhasználati társulat működött, összesen 456.586 kat. hold kiterjedésű ártéren, amelyről 6.064 km. hosszú csatornahálózat vezette le a mezőgazdasági művelés szempontjából káros vizeket. Meg kell még emlékeznünk arról, hogy az 1885. évi XXIII. t.-c. és a végrehajtása tárgyában kiadott 45.689/1885. számú Általános Rendelet intézkedéseit részben módosította és a meghozataluk óta eltelt negyedszázad tapasztalatai alapján kiegészítette az 1913. évi XVIII. t.-c. (az ú. n. Vízjogi novella), amely tekintettel a közegészségügy kérdésének nagy fontosságára és a vízierők minél célszerűbb és gazdaságosabb kihasználására, egyrészt a közhasználatra szolgáló kutak és források számára megállapítandó védőterületek, az ártézi kutak és a víztárolók létesítésével kapcsolatban hozott újabb üdvös intézkedéseket, másrészt részletesebben foglalkozott a különböző vízhasználatok egybehangolásának kérdésével is. A lecsapolások ügyében újabb intézkedések meghozatalára csak a világháború után került sor. XIII. Belvízrendezések a trianoni békéig. Az ármentesítési munkálatok és töltésépítések tervszerű megindításával a nyilt ártereken egy eddig teljesen ismeretlen kérdés merült fel, a töltések miatt lefolyást nem találó ú. n. belvizek levezetésének problémája. Ez a kérdés a védőgátak szaporodásával és összefüggő vonallá való átalakulásával halaszthatatlanul