Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

4. szám - Luigi Miliani: Az egységes folyószabályozás alapelvei

411 tétes hatású megoldásokra vezettek, majdnem mindig észszerűtlen és elégtelen mű­szaki intézkedéseket fogadván el a folyók szabályozására. És itt meg kell mondanom, az én igen tisztelt hallgatóimnak, hogy ilyen rövid előadásban nem is merek gondolni mindazokra a problémákra, amelyek többé vagy kevésbbé ma is élénken foglalkoztatják a világ minden államát. Elő­adásomat kizárólag arra kell korlátoznom, ami ezen a téren nálumk Olaszországban történt. A más országbeli ugyanilyen bajoktól szenvedő folyókkal való össze­hasonlítás azonban esetleg arra vezethet, hogy ezeket valamennyit hasonló eljárás­sal lehet megjavítani, mindenkor szem előtt tartva Leonardo da Vincinek, ennek a mindeneket felülmúló hatalmas elmének alapvető gondolatait. Éppen ezért rátérve most már előadásom tárgyára, megemlítem, hogy a folyóknak, elsősorban a venetói folyóknak árvizei ellen való védekezés érdekében ­a követendő alapelvek felől folytatott vitatkozások után — hamarosan megindultak az első lépések, ezek azonban a tapasztalat hiánya folytán egyszersmind az első tévedésekre is vezettek. Egészen természetes volt, hogy a földeket elárasztó vizek szintmagasságához igazodva, a parti birtokosok elsősorban és azonnal arra gondol­tak, hogy töltések építésével védekezzenek ; ezek azonban sajnos nem megfelelő helyeken készültek, mert a folyók ide-oda vándorló medrűek voltak és mert az emberek telhetetlensége kezdettől fogva arra törekedett, hogy a medreket minél szűkebbre szorítsa össze, hogy minél nagyobb védett s így művelhető területet kapjon, megfosztva azonban így a folyókat attól a természeti törvényekben gyöke­redző joguktól, hogy t. i. a hegységek szorulataiból kiszabadulván, olyan széles medrük legyen, amelyben a sok ágra szakadó vizek meglassulhassanak, hogy az ilyen törmelékfogó medencében lerakhassák hordalékaikat. Ilyen körülmények között jelentkeztek annak a hibának a következményei, hogy a folyókat megfosztották attól a szakasztól, amely az ő ,,gyomrukat" alkotta volna, amely pedig okvetlenül szükséges, hogy meg tudja emészteni azokat a szilárd anyagokat, amelyekről az imént beszéltünk. Ne lepődjünk meg ezen a hasonlaton, hogy bátorkodtam hidraulikai kérdés tárgyalása közben „gyomorról'' beszélni, mert amint mindjárt ki fogom fejteni, határozottan hasonlatosságot lehet találni a folyók gondozása és az orvosi elnevezés között. Ha azok a kiváló műszaki erők, akik Itáliában foglalkoztak a folyók hidrauli­kájával, megegyezésre jutottak volna abban az alapvető kérdésben, hogy valamely vidéknek a folyók árvizei ellen való védelmezését tanulmányozva figyelembe kell venni ,,magának a folyónak az egyéniségét", figyelembe véve tehát egész folyását, születésétől a forrástól, egészen a tengerbe való ömléséig, akkor rátaláltak volna azokra az intézkedésekre, amelyek egyensúlyt teremtettek volna és így elkerülhető lett volna az a sajnálatos körülmény, hogy manapság igen költséges művekkel kell védekezni a legutóbbi két évszázad alatt felgyülemlett és hatásaikban megnöve­kedett vizi bajok ellen. Amikor arról van szó, hogy tanulmányokat végezzünk és azok eredményei­nek alapján teendő intézkedésekre vonatkozólag javaslatokat tegyünk, akkor semmi vitának nincs helye, hanem a tényeknek kell beszélniök. Mindazon­által nem hagyhatjuk említés nélkül azt, hogy Venetoban megoszlottak a véle­mények afelől, vájjon a töltésezés-e az árvizek ellen való védekezés kérdésének „egészséges megoldása" és hogy egyáltalán hasznosak-e vagy sem a töltések a folyóknak a völgyeletből síkságra való torkolata után következő szakaszokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom