Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

4. szám - Luigi Miliani: Az egységes folyószabályozás alapelvei

AZ EGYSÉGES FOLYOSZABÁLYOZÁS ALAPELVEI. Irta : MILIANI LUIGI. 1 Ha a közúti közlekedés, mint elengedhetetlen szükségesség jelentkezett már a legrégibb idők óta a népek életében, akkor mondhatjuk, hogy az árvizek elleni védekezés még kényszerűbb szükségesség volt, mert a síkságoknak a folyók ár­vizei következtében bekövetkező elárasztása elpusztítván a fáradságosan előál­lított utakat, megszüntette ha csak időlegesen is, a nehezen megteremtett közle­kedési lehetőségeket is. A folyók árvizei ellen való védekezés bizonnyal mint valami rendkívül nehéz feladat jelentkezett, mert hiszen hiányzott a tapasztalat és így hiányzottak a hozzá­értők, amit igazol az a tény is, hogy míg a nagy római utakról, amelyek azon­felül, hogy a légiók felvonulási útvonalaiul szolgáltak, egyszersmind Róma művelt­ségét hordozták szerte a nagyvilágon és a Birodalmat öregbítették, az ókorból sok feljegyzés maradt reánk, addig az árvizek elleni való védekezésnél követett mód­szerekről semmi feljegyzés nem tanúskodik. Pedig egészen bizonyos, hogy az árvizek kiöntései ellen való védekezés pro­blémája nagyon távoli időkben fölmerült már. Az ókori földrajzírók műveiből valóban értesülünk arról, hogy Itáliának azon a részén, melyet az ókori görögök mint Gallus mocsarakat és velencei szigeteket ismertek, a lakosság ellen tudott állani a természet különösképen ellenséges ele­meinek, kártevéseinek. Idézvén a nagy római földrajztudóst, Strabonét, aki Augustus idejében élt, emlékeztetek az ő Geográfiájának ama részére, amelyben írja : ,,Az egész Veneto gazdag folyókban és állóvizekben, melyek miatt a síkság legnagyobb része egykor tengerrel összefüggő mocsárvilággá alakult és itt töltések, árkok és csatornák ké­szültek és készülnek miként Alsó-Egyiptomban szokásban van. így némelyik hely a földmívelésre alkalmassá tétetett, mások pedig megnyíltak a hajózás szá­mára." Ebből a leírásból is nyilvánvaló, hogy a folyók árvizei ellen való küzdelem a történelmi időktől máig mindenkor nagy gondot adott a népeknek és azok kor­mányainak, tanulmányokra serkentve őket, amelyek azonban — sajnos — a víz­rajzi elemek hiánya következtében alkalmakat adtak arra, hogy vitákat és vesze­kedéseket lobbantsanak lángra és egymással minden összefüggés nélküli, sőt ellen­1 Dott. Ing. Gr. Uff. Liiigi Miliani, a velencei Magistrato Alle Acque hivatal elnöke, felkérésünkre folyó évi október hó 20-án a Magyar Hajózási Szövetség, a Magyar Belliajózási Egyesület és az Alföldi Bizottság együttes rendezésében előadást tartott a képviselőház dele­gációs termében. A nagy tetszéssel fogadott előadásnak,amelyet a Főméltóságú Kormányzó Úr is érdeklődéssel hallgatott, itt adjuk teljes szövegű magyar fordítását. (Szerkesztő.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom