Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

2. szám - Lessenyei József: Rajna-westfáliai iparvidék vízgazdálkodása

206 a szennyvizet és az iszapot rothasztani akarták. Azonban az Emscher-kutak rot­hasztótereiben a rothadás nem indult meg, azonkívül az iszap annyira összetömörült, hogy még öblítővíz segítségével sem lehetett szivattyúzni. Átmenetileg tisztítatlanul engedték a szennyvizet a Rajnába, míg a húszas években az ipar fellendülése folytán a panaszok a Rajna elszennyeződését illetőleg annyira hangossá váltak, hogy a rendszeren változtatni kellett. Közben még kísér­leteztek az ú. n. iszapoló-tóval (Auflandungsteich), de ez sem vált be. Végre 1934-ben dr. Prüss az Emschergenossenschaft szennyvízosztályának akkori vezetője megtervezte az új ülepítőberendezést, melyet 1936-ban helyeztek üzembe. A létesítmény újszerű megoldása és érdekes részletei indokolttá teszik, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. Az ülepítő berendezést közvetlenül a Rajnatöltés és a három meglévő nyomó­cső mellé építették. Az átemelőtelep nyomócsöveinek fenékszintje 17-76 (a magas­ságok az Északi-tengerre vonatkoznak). Az ülepítő berendezésben a szennyvíz normálszintje 23-00 m. A Rajna középszintje 20-60. A nyomócsövön át jut a szenny­víz az ülepítő medencébe, onnan pedig természetes eséssel a Rajnába. A Rajna eddig észlelt legmagasabb árvízszintjénél (1926. I. 2/27-90), az egész ülepítő berende­zést ki lehet iktatni és a nyomócsövön közvetlenül a Rajnába juttatható a szennyvíz. A felügyeleti hatóságok azonban azt kívánták, hogy a Rajna tisztaságának fokozottabb védelme érdekében a derítőtelep ne csak 23-00-es vízállásig működjék, hanem még azt egy méterrel meghaladó vízállásnál is üzemben tartható legyen. Tekintettel azonban arra, hogy ha az emelőmagasságot egy méterrel felemelik, az az átemelés áramszámláját évi 20,000 RM többletkiadással terheli, azért egy később leírandó szellemes túlfolyó szerkezettel lehetővé tették azt, hogy a Rajna vize visszajátszva a medencébe, annak nívóját 24-00 m-re emeli. Ugyancsak emel­kedik a víznívó olyankor, mikor csapadékos időben a derítendő vízmennyiség növekszik. A vízszint emelkedése révén az ülepítés hasznos térfogata is növekszik, így az átfolyási idő a nagyobb vízmennyiség dacára sem csökken. Az ülepítfíberendezés méretezésének alapjául 3-5 nr/mp. szennyvíz és 100 perces ülepítési idő szolgált. így adódott ki 22,500 m 3 térfogat. Minthogy az Emscher­genossenschaft az Essen-Nord-i telepen igen jó tapasztalatokat tett a köralakú ülepítőmedencével, itt is ilyennek építésére határozta el magát. Ilyen módon 3-2 m-es átlagos vízmélységet tételezve fel, 68 méteres medenceátmérő adódott. Messze­menően figyelembe kell venni az altalaj adottságát is, számítani kellett a terepszint állandó, de egyenlőtlen és vízszintes eredőkkel is bíró süllyedéseivel. Egyrészt a nagy átmérő, másrészt pedig az iszap minősége vonta maga után az ülepítőtér két részre tagoltságát. A belső tér átmérője 49-10 m, a szennyvizet bujtató segít­ségével juttatják a köralakú medence középpontjába. Itt ütközőfalak és rács­szerkezetek gondoskodnak arról, hogy a vízfolyás lecsendesedjék. A sugárirányban haladó, csekély sebességű vízből leülepszik a lebegő anyag. A sugárirányú átfolyás hatása abban nyilvánul meg, hogy a középponthoz közel eső részeken a nehezebb fajsúlyú anyagok rakódnak le, míg a középponttól távolabb a finom szemcsék ülepszenek le. A belső és külső ülepítőteret egy fából készült, ékkeresztmetszetű rács választja el. A rács felett felfüggesztett bádoglapok merülnek a vízbe, ezek akadá­lyozzák meg a belső térben kialakuló úszórétegnek a külső, tisztább vízbe való átjutását. A külső térbe átjutott szennyvíz az egészen finom szemcséjű iszapját is elveszti, majd a túlfolyókon át eltávozik. A túlfolyók, mint már említettem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom