Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

2. szám - Lessenyei József: Rajna-westfáliai iparvidék vízgazdálkodása

205 a medencék oldallezárása kövezett rézsű, a 200 m-nyi szélességű medencét vasszádfalak tagozzák négy részre. Ezek felett a szádfalak felett vezetik az iszap eltávolítására szolgáló úszó hidat is. A vízszintes, hosszanti átfolyású ülepítőberendezés iszapeltávolítási módja általában olyan, hogy síneken mozgó hídra erősített kotrószerkezet tólja az iszapot a medence mélyebb része felé, honnan szivattyúkkal emelik ki. Ezt a módszert itt nem lehetett alkalmazni, mert a talajsüllyedések a 100 m hosszú sínpályát rövid idő alatt használhatatlanná tették volna. Ezért inkább 9 úszóra szerelt vasszerkezetű hidat szereltek össze, melyet a szádfalak között a medencék hosszában sodronykötéllel lebet vontatni. A vashíd mellett úszik a szivattyúberendezést magában foglaló kis gépház, mely a vashíd hosszában halad elektromos meghajtással. (7. sz. kép.) Az úszó szivattyútól szívófej nyúlik a leülepedett iszapba és szükség esetén öblítővíz alkalmazása mellett emeli a híg iszapot a vashídon elhelyezett, erősen lejtős vályúba. A három elválasztó vasszádfal közül kettő egy-egy vályúval van ellátva. A lejtős vályúk a kiemelt iszapot 2 külön 100—100 m

3-es tartányba juttatják, majd a központosán elhelyezett szivattyú nyomja ki az iszapot az ülepítőberendezést félkörben körülvevő iszaptároló medencékbe. A kapott iszap javarészben szervetlen anyag, de minthogy tekintélyes mennyiségű házi szennyvíz is iilepítésre kerül, szerves anyagot is tartalmaz. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban az iszapszárító és tároló medencékben rothadási folyamat nem megy végbe és így szag sem képződik. Ennek oka abban keresendő, hogy a leülepedett iszap teljesen át van itatva a rothadást gátló anyagokkal. Kilenc iszapmedencét létesítettek eddig 5 m mélységben, 80 hold alapterülettel, így összesen 800,000 m

3 légszáraz iszapot tud befogadni. A tároló medencék úgy készültek, hogy a termett talajra hordták fel az ülepítőmedencék kiásásával felszabaduló talajt és képezték ki a medencéket elválasztó töltéseket. Helymegtakarítás szempontjából a töltésnek koronaszélessége csak 1 m, rézsűi 1 : 1-25 lejtéssel bírnak. Eleintén a légszáraz iszap mesterséges víztelenítésére, megőrlésére és porszénként való elégetésére gondoltak. A száraz iszapnak 45% hamutartalom mellett még 5000 kalória melegfejlesztőképessége van és így évi 100 millió KW-óra elektromos energiát lehetne belőle termelni. Ettől a megoldástól azonban eltekintenek, mert egyrészt az iszap víztelenítése ma még gazdaságosan nem oldható meg, másrészt pedig újabb energiatermelőtelep létesítése azon a vidéken nem indokolt. Az „Alte Emscher" szennyvíztisztító telep. A már említett „Alte Emscher" nevű átemelőtelep szennyvizét a rajnai betorkolás előtt tisztítani kell. Erre a célra szolgál az „Alte Emscher" nevű tisztítótelep. Az „Alte Emscher" 3214 ha-nyi területéről 150.000 ember, 3 vaskohó (összesen 21 olvasztókemencével, évi 2-5 millió tonna nyers vastermeléssel) 4 szénbánya (évi 3-5 millió tonna kőszén és 2-5 millió tonna koksztermeléssel), azonkívül néhány nagyobb chémiai üzem szennyvize kerül a tisztító telepre. A felsorolásból kitűnik, hogy a házi szennyvíz mennyisége elenyészően csekély az iparból eredő szennyvíz mellett. Ez a körülmény erősen éreztette a hatását az 1915-ben megépített meiderichi derítőtelepen, hol Emscher-kutakban ülepítették