Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
1. szám - dr. Kozmann László: Az Egyiptomi öntözések talajtani vonatkozásai
64 ható, s ezért a „terjeszkedés" először ebben az irányban történik, mert az újrendszerű öntözés mellett drágábban ugyan, de többet és értékesebb terményeket lehet termelni. Egyiptom legfontosabb terménye a gyapot, nyári öntözést kíván, s miután ma már Egyiptom egész közgazdasági berendezkedése a gyapottermelésre van beállítva, a nyári öntözést minden körülmények között fenn kell tartani. Az újrendszerű öntözés a mai hibáinak ellenére nagy fejlődést jelent a régivel szemben, abból a szempontból is, hogy többé-kevésbé független az áradás milyenségétől. Ebből természetszerűleg következik, hogy a leromlott talajok megjavítását, valamint a termőképes talajok megóvását és régi termőképességük visszaállítását is a mai új öntözési rendszer keretében kell megoldani. * Mosséri, aki a leesapoló-hálózat kiépítésének elengedhetetlen szükségét már az 1900-as évek elején hangsúlyozta s egyike volt ama keveseknek, akik a ma már idült bajokat előre látták, az újrendszerű öntözéssel kapcsolatban azt mondotta, hogy ,,az egyiptomi mezőgazdálkodás a jövőben mindig egyet fog jelenteni a sók ellen folytatott állandó küzdelemmel. 1 1 Ma már bebizonyosodott, hogy ez valóban így van és meg lehetünk győződve arról, hogy ugyanez vonatkozik minden más olyan terület öntözésére is, ahol a talaj sókat tartalmaz. Vonatkozik tehát a Nagy-Alföldünk területére is. Kevésszámú magyarországi öntözéseinkkel kapcsolatban errevonatkozólag még nem szerezhettünk tapasztalatokat. Annál kevésbé sem, mert azoknak legnagyobb része Dunántúlra, tehát országunk olyan területére esik, ahol a sók veszélye sokkal kisebb mérvű, mint a Duna-Tisza közén, vagy a Tisza balpartjának területén. Trümmer 3 legújabb ismertetése szerint ez utóbbi körzetekre öntözéseinknek csupán 25%-a esik, mindössze 4061 kat. hold összterülettel. Ennek is jelentékeny része kisöntözés s a nagyobb területűek is egymástól elszigetelten alakultak ki és maradtak fenn valószínűleg ott, ahol a természetes viszonyok minden tekintetben a legkedvezőbbek voltak. Könnyen érthető okból az ilyen elszigetelt és viszonylag kis területeken gyakorolt öntözéseknél a talajvíz szintjének kedvezőtlen változása és ezzel kapcsolatban a sók felemelkedésének veszélye is sokkal kisebb mértékű, mint ha nagy összefüggő területeket öntözünk és sok ezer, esetleg több százezer holdas területen érvényesülnek egyidejűleg azonos értelmű hatások. Ugyancsak Trümmer ismertetéséből tudjuk azt is, hogy a meglévő alföldi öntözéseink legnagyobb részében mesterséges emeléssel, sokszor tekintélyes mélységből juttatják a vizet az öntözött területekre, amely körülmény már önmagában is jó természetes lecsapolási viszonyokra enged következtetni. Ha azonban az Alföldünk nagyobbarányú öntözésére felmerült terveket vizsgáljuk, láthatjuk, hogy végső fokon azok mindegyike magas szinten vezetett gravitációs vízzel kívánja az öntözést megvalósítani. Valóban nagyarányú öntözést másképen el sem lehet képzelni s az Alföld öntözésének a jövőben szükségképen oda kell fejlődnie. Szivattyútelepek által emelt vizet csak folyópartjaink közvetlen közelében használhatunk, mert az elszivárgás és párolgás révén beálló veszteségek a ténylegesen felhasznált víz egységárát a folyóparttól való távolsággal arányosan növelik s az csakhamar túljut a gazdaságossíig határán. Mai 3 Trümmer, A. : Öntözéseink az 1932—1934. években. Melléklet a Vízügyi Közlemények 1936. évi január—márciusi füzetéhez.
