Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Szakirodalom

SZAKIRODALOM. Rovatvezető : Dr. techn. LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR. I)r. Ing. Straub H.: Fenékgátak. A mederkimélyülés és vízszínsüllyedés megakadályozol. (Grundschwellen. Eine Massnahme gegen Wasserspiegel- und Sohlensenkung. ) Kísérletek a karlsruhei műegyetem víziépítési kutatóintézetéből. 64 oldal, 46 szövegábrával. Oldenbourg kiadás, München és Berlin, 1937. A múlt században végrehajtott középvízi mederszabályozások rendszerint igen erőszakos beavatkozást jelentettek a folyó természetébe és teljesen megváltoztatták a mederképző erők egyensúlyi állapotát. Az eredmény az egyik helyen többnyire erős medermélyülés és ezzel járó vízszínsüllyedés, a rákövetkező alsóbb szakaszon pedig — éppen ellenkezően —, erős feliszapolódás és vízszínemelkedés volt. Eltekintve azoktól a káros következményektől, amelyek ilymódon a hajózásra nézve származnak, a vízszínváltozás a környezet talajvízszínállására és ezáltal a mezőgazdasági kultúrára is igen hátrányos lehet. (Például belvízrendezésnél.)A mederfenék biztosítására és állandósítására, továbbá a szabálytalan szelvényképzcdés ellensúlyozására a legtöbb esetben fenékgátakat (fenéksarkantyúkat) építettek. A fenékgátakkal való mederszabályozásnak célja, hogy : 1. a vízszínsüllyedést és a szabályozott meder kimélyiilését megakadályozzák, 2. a kanyarulatokban keletkező nagy mélységeket csökkentsék és a sodor irányát javítsák, 3. az egyenlőtlen vízszínesést kiegyenlítsék és 4. a mellékágakat elzárják, ezzel a sodor irányát megszabják és állandóságát biztosítsák. A vízszínemelés és az eséskiegyenlítés céljából épített fenékgátak rendesen beváltak, de hatásuk rendszerint elmaradt, — sőt a medermélyülést még csak fokozták, — az olyan helyeken, ahol erős helyi kimosások feltöltődését kellett volna szolgálniok. Az ilyen helyeken természetesen azt a szerepüket sem töltötték be, hogy a meder vízszínét tartósan emeljék. A szerző célja az volt, hogy rendszeres kísérletek alapján megállapítsa azokat a módozatokat, amelyek a folyószabályozásban a fenékgátak eredményességét biztosítják. A kísérleteknek elsősorban tisztázniok kellett a fenékgátakon való vízlefolyás mikéntjét. (Sebesség- és nyomáseloszlás, vízszínalak.) Etekintetben a szerző részben a Zuider-tó lecsapolásával kapcsolatban a karlsruhei kísérleti állomáson 1924—27 közt végzett gátmodellkísérletekre hivatkozik. Az alább közlendő kísérleti eredmények egyenesvonalú és négy szögkeresztmetszetű üvegfalú csatornában előállított, homokágyba beépített, szilárd fenékgátakra vonatkoznak, amiért is a nyert eredmények csak általános és tájékoztató értékűek. A fenékgát okozta szelvény szűkít és miatt a felette áthaladó víz sebessége növekszik és ezért a vízszín lesüllyed. Ha a süllyedés olyan nagy, hogy a víz eléri a határmélységet, akkor az alsó vízszín magassága szerint vagy állóhullám keletkezik a gát alatt és a víz azonnal áramlással folytatja az útját, vagy rövid szakaszon rohanó mozgásba jön és vízugrással tér vissza az áramlás állapotába. A kísérletek azt mutatták, hogy az első két esetben a fenékgát után képződő fenékhenger felfelé irányuló mozgása következtében kimosások nem állanak elő, míg akkor, ha a gáton áthaladó vízsugár alámerül, a gát után fedőhenger képződik és vízugrás áll elő, a gát lábánál, a mederfenéken, pedig erős kimosás keletkezik. Az utóbbi eset mindenképen káros a mederre és ezért előfordulását a szabályozásnál okvetlenül ki kell kerülni. A kísérletek tehát kizárólag az előbbi esetekre szorítkoznak. Ezek szerint megállapítható, volt, hogy : 1. A fenékgátak egymásközti távolságának csökkentése esetén mind az egyes közökben, mind a gátak alatt is csökkent a vízszínesés, ezzel egyidőben pedig a mögöttük keletkezd mederkimélyülés is kisebb lett.