Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

1. szám - dr. Kozmann László: Az Egyiptomi öntözések talajtani vonatkozásai

50. A medencéket tehát augusztus második felétől kezdődőleg 45 napig állandó, majd a kb. 25 napig tartó kiürítés időszakában csökkenő szintű víz borítja s a medencék szárazra kerülésekor az átnedvesedett, vízzel telített talajban a víz felszíne közel van a talaj felszínéhez. Még december havában is a talajvíz magassága kb. 1 m-re közelíti meg a felszínt. Decembertől januárig a talajvíz süllyedése rohamosan 2 m-ig terjed s azután csaknem egyenletesen csökken a következő augusztusig, amikor a legmélyebb csaknem 6 m-es nívóra süllyed. A medencék talajai tehát minden évben megismétlődő módon kb. 6 m mélységig átmosásban részesülnek s ha átmenetileg aránylag rövid időre a talajvíz magasan is áll, ez az időszak az aránylag hűvös november—január időszakra esik, amikor a párolgás az év folyamán mutatkozó legalacsonyabb értéket mutatja. A talajvíz párolgási értékére, tehát a kapilláris vízemelkedés és a párolgás együttes hatására beálló vízveszteségre vonatkozólag csak részleges adatok állanak rendelkezésünkre. Ez a vízveszteség természetesen talajonként változik, annak fizikai sajátságaitól függően, ugyanannál a talajnál azonban kétségtelen, hogy 7. ábra. egyenes arányban áll egyrészt a szabad vízfelületen mért párolgás mértékével, másrészt pedig fordítottan arányos a talajvíz szintjének mélységével. A 7. sz. ábra a szabad vízfelületen mért napi párolgás évi változását tünteti fel, valamint azokat a sajnos hiányos adatokat is, amelyeket talajokban, különböző talajvízállás esetén beálló párolgási veszteségre vonatkozólag tapasztaltak. A két grafikoncsoporton sajátságos módon a maximumok nem esnek egybe, a hiányos grafikonok görbülete is azt mutatja azonban, hogy a minimumok egyaránt arra az időszakra esnek, amikor a medencékben a felszíni víz elvezetése után a talajvíz átmenetileg magasan áll. Az erős párolgást mutató kritikus időszakban, tehát április—augusztusban viszont a talajvíz már 4—6 m mélységben van. A kapilláris vízemelkedéssel és párolgással kapcsolatos felszíni vagy ahhoz közeleső sófelhalmozódás veszélye tehát már eme körülmény által is csökkentve van. Ilyenféle sófelhalmozódás veszélye már csak azért sem forog fenn, mert a medencék esetében a talajvíz emelkedése nem alulról, máshonnan odahúzódott vizek felhalmozódásából ered, hanem ellenkezőleg a talaj a rávezetett víz által felülről telítődik meg s ez a víz a talaj bizonyos mélységében esetleg felgyülemlett sókat minden esetben az 5—6 méteres szintbe mossa le. Ez tehát a talajátmosásnak a legideálisabb formája,