Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Tittes György: Törökország vízügyi munkálatai

495 Ankarától északra a Csubuk sziklás völgye összeszűkül. A szaggatott, erőslejtésű hegyoldalak közötti távolság a völgy szintjében mérve 200—250 méter. A völgyfenék 15—17 méter vastagságban hordalék ; változó szemnagyságú kavics és homok-, valamint agyagrétegek váltogatják egymást. A hordalék alatti kőzet 2—3 méter vastagságban mállott és repedezett, alapozásra alkalmatlan s így ezt a réteget is el kellett távolítani. Az a körülmény, hogy a teherbíró kőzet a völgy szintjétől 17—20 méter mélyen van, mindenesetre földből építendő völgyzárógát mellett szólott, de ennek viszont ellentmondott a hordalékanyag nagyfokú vízáteresztőképessége . A völgyzárógát betonból épült, az Ankara-Csankiri országút közvetlen közelében, a fővárostól 12 kilométernyire. Helyét úgy választották meg, hogy két végének sziklába való bekötésén kívül a túlfolyók alatti utófenék-medencék is egy a felszínig felnyúló sziklapadra legyenek alapozhatok. Tekintettel az itteni különösen nagy hőmérsékleti különbségekre a dilatációs hézagok egészen rövid, csak 12 méteres falrészekre osztják a gátat. Az alap felé, ahol az építés befejezésével a munkagödröt ismét betöltötték, a dilatációs közökre a beton megkötése után már nem volt szükség és így ezeket eltömték. A hézagoknak a talajszint fölötti részén a csorgás megakadályozására a más gátaknál is jól bevált rugalmas vörösrézlemezek szolgálnak. Mindegyik dilatációs köz mentén egy 1-00 X 1-00 m kersztmetszetű akna vonul végig, hogy rézlemezek törése esetén az aknának agyaggal való teledöngölése által a támadt hézagok tömíthetők legyenek. Az aknák egyébként a gáttestben levő tárnákhoz (vizsgálati járatok) lejáratul is szolgálnak. Három ilyen tárna van egymás alatt. A leghosszabb 24-0 méterre van a gátkorona alatt és végigvezet az egész gáttesten a következő 43-0, a legalsó pedig 48-0 m mélyen húzódik. A legfelső járat a völgy szintjével egy magasságban fekszik, a száraz oldalról külön bejárata is van. Ebbe a tárnába torkollanak a vízfelőli oldalon elhelyezett szivárgók is. Általában az eddig épült völgyzárógátaknál a szivárgócsövek elhelyezése olyan, hogy annak megállapítása, vájjon a gáttest melyik részén erősebb a szivárgás, alig lehetséges. Az eddigi völgyzárógátak szivárgóinál ugyanis az egyes ágak a fal belsejében összetorkollanak, a vizsgálati járatban csak a többágnak a vizét összefoglaló gyüjtőcső végén kicsorduló víz figyelhető, de hogy a víz honnan, melyik ágból kerül a gyüjtőcsőbe, az nem állapítható meg. A Csubuk-gáton ezzel szemben egyszerű megoldás révén könnyen megtalálható a rendellenesség helye. A gáttestbe beszivárgó vizet egymástól 2-0—2-0 m távolságra bebetonozott függőleges csövek fogják fel. Minden egyes csőszál a többitől teljesen független, lent az alap alatti sziklánál kezdődik és fönt, 1-0 m-rel a korona alatt végződik és folytonossága, csak a vizsgálati járatnál van megszakítva. Itt úgy a felszálló, mint a leszálló csőrész külön-külön köt be a folyosóba és így amellett, hogy a gáttest minden 2-0 méteres falrétege megfigyelhető, még az is megállapítható hogy a falrész alsó, vagy pedig felső részén van-e a rendesnél nagyobb szivárgás. A fentemlített két alsó vizsgálati járat mélyen a meder alatt van és így az összegyűlt víz onnan gravitációs úton nem vezethető ki, hanem csak szivattyúzással tehetők járhatóvá. E járatokban végződnek kevés kivétellel, azok az acélcsövek is, amelyek a szikla repedéseinek tömítését célzó habarcs-besajtolásra szolgáltak. A felszín alatt 17-0—20-0 m mélyen fekvő andezit, a felső mállott réteg eltávolítása után is, annyira repedezett volt, hogy 1-5—2-0 m távolságban