Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

•451 Az orvosi kocsord (Peucedanum officinale L., II. 33.) ugyancsak sárga, ernyősvirágú, többszörösen szárny alt levelű, szárnyastermésű növénye a tiszántúli agyagos szikes kaszálók és erdei tisztásoknak. Nyáron virít. A bagolyfü (Glaux maritima L., II. 34.) pártanélküli, fehér vagy piroslócsészéjű, vaskosszárú, kis heverő növény, mely június—júliusban bontogatja szórványosan levélhónalji magános virágait nedves, sós helyeken, savanyúvízforrások körül. A sziki lelleg (Statice Gmelini Willd., II. 35.) lilaszínű virágait drótszerű ágakon, egyoldalú összetett búgás füzérekben hordja, melyekkel a szikes mezők nyári kietlenségébe ad színt. Szívós növény, gyökere képes a sófelhalmozási talajréteget áttörni és vízellátását az alatta levő rétegből biztosítani. Egyik legmarkánsabb szikjelző növényünk kivált a kolloidális szikeseken. Csokorba gyűjtik, más gazdasági értéke nincs. Magyar Pál szerint, ahol az erdei tisztásokon megjelenik, a fatenyészet sorsa meg van pecsételve. Geszten oly legelő mellett, amelyen sok a lelleg, sikeresnek látszó új fásítás van és így a tételt még némi fenntartással kell fogadni. Az útifüvek között három halofitánk van. A vékonyka útifű (Plantago tenuiflora W. et К., II. 36.) egyéves, vékonyfüzérű, lazavirágú, kis, kopasz növény. Igen nagy sótűrő képességgel, szikes vizes laposokban él. A hagymalevelű vagy sziki útifű (Plantago maritima L., II. 37.) húsos, vályús, majd lapos, szálaslevelű. Sárga szirmairól és sárga portokjáról könnyen felismerhető. Ugyancsak erősen sós talajokon él. Évelő. A Duna—Tisza-közi szikeseken gyakrabban találjuk, mint például a Hortobágyon, ahol megjelenése a talajminőségek változatosságát jelzi Magyar Pál tapasztalatai szerint. Az erdélyi útifű (Plantago Schwarzenbergiana Schur., II. 38. kép) ugyancsak évelő. Ennek a levelei tompás, hosszúkás lándzsásak. Messziről feltűnik ezüstfehér pártájával és fehér portokjaival, vékony hengeres virágzatával. Inkább a Tiszántúl déli és keleti részein (Békés, Bihar m.) gyakori, agyagos szikeseken. A gerebcsinek lila nyelves sugár- és sárga kögvirágú úgynevezett fészkesek. A sziki gerebcsin (Aster pannonicus Jacqu., II. 40.) a homokos, sós, iszapos ; a pettyegetett gerebcsin (Aster punctatus W. et. К., II. 39.) pedig az agyagos szikesek jelző növénye. Júliustól őszig virítanak. Az előbbi sugárvirágai termékenyek, bibeszáluk van, az utóbbi sugárvirágai meddők. A sziki gerebcsin szárlevelei szálasak vagy keskenyszálas lándzsásak, a pettyegetetté pedig mirigyesen pontozottak és közepükön vagy aljukon a legszélesebbek. A pettyegetett gerebcsin szára dúslevelű és fészkű, a sugárvirágok hosszúak. A pusztai cickafark (Achillea asplenifolia Vent., II. 41.) a Duna—Tiszaközének tipikus növénye. Homokos, nedves réteken és iszapos helyeken rózsaszínű virágaival jelzi a szikességet. Fiatalon az állat szívesen legeli. Kórós szára a szénában kevés értékű. Az útszéli sziki pozdor (Scorzonera cana f. tenuissima (Borb.) Rpcs., II. 44.) halványsárga, nyelves virágaival, ép és épszélű, vékonylevelű alakjával minden szikes réten, legelőn megtalálható. A közismert p i t y p a n g - fél é к e t a nedves szikes réteken a kis, 1—

Г 5 cm széles fészkű, vékony, kopaszlevelű sziki pitypang (Taraxacum bessarabicum (Hörnern.) Hand.—Mazz., II. 45.) képviseli. 29*