Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

452 Az alföldi sziki üröm (Artemisia salina Willd. var. monogyna W. et К., II. 43.) a III. osztályú szikes legelők jellemző évelő növénye. Leginkább, illetve legtömegesebben ott szoktuk találni, ahol vagy vízállások vagy oktalan legeltetés a növényzetet kipusztította és így a kopár területre könnyen rátelepedhetett. Ilyen helyeken hamuszürke, kissé vöröslő takaróval borítja a tájat. Mivel a legeltetéssel járó taposást megsínyli, juhlegelőkön csak csenevész egyedeivel találkozunk. Társnövényei vagy a veres-nadrágcsenkesz vagy a mézpázsit és a szikőr. Augusztustól októberig virágzik. Inkább az erdélyi Mezőségen élő tőalakjától (Artemisia salina Willd, II. 42.) dúsabb és felállófészkű bugaágai különböztetik meg. Virágai piroslók vagy sárgák, fészekpikkelyei kopaszak, hártyásszélűek, fényesek. A bugás virágzat ágai fehér molyhosak. Két-háromszorosan szeldelt levele, cimpái hátragöngyölt széllel keskenyszálasak és gyapjas molyhosságukat később elvesztik. A szikesek gyér növényzete között több moha és zuzmóféleség is szokott megtelepedni. Ezek ismertetésére nem vállalkozhattam, azonban meg kívánom említeni, hogy van egy úgynevezett kék moszatféleség, a cyanophyceakhoz tartozó Nostoc commune, melyet mint úgy látszik erős sóbírású moszatféleséget, a sziknövények közötti csupasz földön sokszor láthatunk. Ez a moszat be van rendezkedve a száraz periódusokra, amikor is a nedves időben, vizes talajon kocsonyaszerű tömegeket képező moszatcsomag beszáradva feketés-zöld kéregszerű, törékeny alakot ölt és így várja az újabb átnedvesedést, amikor is életét folytathatja. Magyar Pál a Hortobágyon szikőr között oly helyen találta, ahol a legfelső talajréteg О-15% szódát tartalmazott. Míg azonban az ily alsóbbrendű növények a havasok szikláin a magasabbrendű növényzet részére törik az utat, a szikek elsivatagosodásának vegetációromboló folyamatában csak értéktelen hátvédeknek tekinthetők. III. A magyar szikesek pillangós növényei. Gazdasági, kivált legelőérték szempontjából a sziki herék (népies gyűjtőnevén „bodorkák"), a keskenylevelű kereppel együtt — fehérjegazdagságuk és nitrogéngyüjtő képességük folytán — kötöttebb talajú szikes mezőink növényszövetkezeteinek legértékesebb tagjai. A veresnadrágcsenkesz legelőknek és kaszálóknak, a sziki szénának jóságát ezek jelenléte biztosítja. A keskenylevelű kerep bírja közöttük a talaj legmagasabb sótartalmát, míg a többi, félig sziksós növény (pseudohalofita), mert bár nagyobb sókoncentrációt nem bírnak, mégis elsősorban a mérsékelten szikes talajokon élnek. Általában rövid tenyészidejűkkel használják ki a szikes mezők téli, tavaszi, esetleg őszi nedvességet. Hátrányuk, hogy a legtöbb sziki here egyéves növény és nagyrészük gyengén bírja a téli fagyokat. Ezért a júniusban elhullott magból az őszi esőkre kikelő növénykék a hótakaró nélküli fagyos napokon könnyen kipusztulnak. Ez az oka, hogy csak kedvező telelés után találhatók nagyobb számban. Ilyen „bodorkajárásos" években a veresnadrágcsenkeszgyepet egészen elborítják és Thaisz szerint

1 ilyenkor a vastag rendben kaszálható szikes gyep 60—80%-át 1 A magyar talaj gyepesítése. 1927. Pátria.