Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - V. Szakirodalom

VIII. Dunába ; az egyik Dömsöd—Solt közt vezet, a másik Kiskőrös-Kalocsa irányában. Magas Dunavízállásnál visszaduzzasztás lép fel. A Tisza jobbpartján sokkal kedvezőbbek a körülmények. A dombhát mentén uralkodó 2'0—l'0°/ooesés ugyan a Tisza mellett 0'5°/oo-ig is lecsökken, nagyobb talaj víztorlódás azonban sehol sincs, s így nincs meg a szik keletkezésének veszélye sem. Már nem ilyen kedvezőek a viszonyok a Tiszántúl, ahol a talajvíz levonulása a mezőtúri teknő felé irányul és csupán egyetlen fővölgy, a Körösvölgy hosszában van lefolyás. A mellékvölgyeknek alárendelt szerepük van (Hódmezővásárhely, Nyíregyháza). A talajvíz elhelyezkedése és vonulási iránya itt is a tala j felszíni viszonyait követi. A talaj vízszínnek csak a Nyírségben van nagyobb esése (2-5—2-0°/oo), míg a mezőtúri teknőben, ahol a talajvíz összefut, megduzzad, oly csekély az esése, hogy szivárgás alig észlelhető. Közepes, vagy magas talaj vízállásnál a lefolyás Törökszent miklós és Szeged között történik a Tiszába. A csekély esés miatt természetesen a szivárgás iránya a Tisza vízállásaitól is függ ; magas vízállásnál visszaduzzasztás lép föl. A mezőtúri teknőben s általában minden olyan helyen, ahol a víz stagnál, fennáll a szikképződés veszélye. Ijjász ezen megállapításai értékes adalékokat szolgáltatnak arra, hogy a belvízrendezés és lecsapolás nem hogy elősegíti, hanem éppen megakadályozza a szikesedést. A következő fejezetek sorbaveszik azokat az elemeket, amelyek hatással vannak a talajvíz színének változására. A folyók vízállásváltozásainak hatása különösen kis talajvízszínesésnél szembeszökő, a távolságon kívül erősen függ a talajviszonyoktól is (szemszerkezet, vízáteresztés). Ijjász még a Dunától 10'5 km-re fekvő kalocsai kútban is felismerni véli a Dunavízállások hatását a talajvízre. A nyári csapadékok a nagy párolgás miatt, a nagyobb esők helyi jellegük miatt nem tudnak maradandó hatást gyakorolni a talajvíz színére. Tartós befolyásolásra csupán a vízgyűjtőterületre lehullott őszi esők és a tavaszi hóolvadás képes. A téli félév csapadékdús hónapjainak hatását még a rendkívül nagy szárazság is csak igen lassan gyengíti. A talajvízszín napi változása jelentéktelen, esetleg néhány cm (legmagasabb reggel 7-kor, legalacsonyabb este 9-kor). Az évi menet az 1923—35. évi periódus havi közepeinek ós szélsőségeinek alapján rajzolt görbék szerint a domborzattól, a talajviszonyoktól és a földtani felépítéstől, valamint jelentős mértékben a folyók közelségétől függ. Ahol folyó nem befolyásolja a talajvíz állását, ott a legmagasabb vízállás április—májusban, a legalacsonyabb szint szeptember—október hónapokban következik be. Ha az egyes évek évi közepes talajvízszintjét rakjuk fel, a csapadékdús és száraz évek hatása élesen mutatkozik. Ugyancsak látható az 1926 óta megindult fokozatos talaj vízszínsüllyedés is, mint időjárásunk száraz ciklusának hatása. A talajvízszín rótegvonalas térképe csupán általános tájékozódásul szolgál (lefolyási irány, esósviszonyok). Gyakorlati szempontból fontos lehet a talaj vízállások gyakoriságának és tartósságának megállapítása. Erre vonatkozóan négy megfigyelő-állomás adatai vannak feldolgozva. Erdőművelési szempontból azonban nem is annyira a tényleges talajvízszín magasságának ismerete fontos, mint inkább a talajvíz kapilláris emelkedésétől állandóan nedvesen tartott kapilláris öv vastagságáé, mely a talajszerkezettől függ. (A kapilláris öv hézagai levegővel és vízzel vannak kitöltve ; legvastagabb agyagos és löszös talajnál.) A talaj vízállási adatok célszerű értékesítéséhez tehát a talajviszonyok legtüzetesebb ismerete szükséges, mert csak így állíthatjuk a talajvizet a termelés szolgálatába. Vízimérnöki szempontból roppant érdekes a tanulmányban közölt 11 gyökérszelvényfénykép. Ismeretes ugyanis, hogy egyesek az Alföld kiszárításának vádját azzal támasztották alá, hogy a belvízrendezések nyomán a faállomány nem egyszer csúcsszáradásban pusztult el. Ezt a tényt fényképekkel igazolták. Ijjász most ugyancsak fényképekkel bizonyítja, hogy ezeknek az elszáradt fáknak gyökérzete a magas talaj vízállás kényszerítő hatása következtében elkorcsosult, a természetes függőleges irány hefyett vízszintes irányban fejlődött. Az idősebb fák gyökérzete nem tud a megváltozott életkörülményekhez alkalmazkodni és a fa elpusztul. De természetes, hogy a belvízrendezés folytán bekövetkezett kedvezőbb életfeltételek között az újonnan telepített fák sokkal szebben díszlenek, mint a régebben, magasabb talajvízszínállás következtében sínylődő egyedek. Ifj. Csermák Kálmán.