Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása
537 Alföldi viszonyok közt a kötöttségtől függően a humusztartalom a feltalajban általában 2--6% körül van. Ha 2%-nál kevesebb, ezt már humuszszegénységnek kell minősítenünk. A humusz pótlása főleg istállótrágyával, esetleg szalmázással (futóhomoknál) történik. A másik fontos növényi tápanyag a nitrogén. Meg szoktuk határozni az összes nitrogént és a talajban lévő könnyen oldható — nitrát , nitrit és ammónia alakjában jelenlevő — nitrogént. Általános határokat-szabni nehéz. Az összes nitrogén nem biztos mértéke a kihasználható nitrogénnek, csak a talaj nitrogénkészletét jelzi, melynek bizonyos része használható ki a növények által. Mennyisége igen változó, általában, ha az összes nitrogén <01, a talajt nitrogénben szegénynek, ha >0 3, nitrogénben gazdagnak mondjuk. 0'1—0~3°/ o között változik az átlagos talajok nitrogéntartalma. Természetesen a kötöttségtől is függ a nitrogéntartalom megítélése : ami egy humuszszegény könnyű homoktalajban sok, az egy erősen humuszos nehéz agyagtalajban kevés lehet. Különösen magas nitrogéntartalmúak lehetnek a tőzeges és lápos talajok. Az összes nitrogén mennyiségéből azonban a trágyaigényre következtetni nem szabad. Az oldható nitrogén mennyisége általában kevés és még egyugyanazon talajban is időszakonkint változó. Legfontosabb a nitrát és ammonia-nitrogén. König vizsgálatai szerint, ha a nitrát és ammonia mennyiségének nitrogénben kifejezett összege több, mint 15 mg 100 g talajban, úgy a talaj pillanatnyilag nem nitrogénigényes. Ezt azonban nem mondhatjuk ki általános érvényű határértéknek, mert a bizonytalanság nagy. A foszforsav összes mennyiségére ugyanaz vonatkozik, mint a nitrogénnél mondottuk. A Nagy-Alföld tiszántúli részén átlag 0'1—0~2% összes foszforsavat tartalmaznak a mezőségi talajok. 0'05%-nál kevesebb P 20 5-ot tartalmazó talaj már igen foszforszegény. Általános szabályokat itt sem lehet felállítani. Sokkal fontosabb az oldható (könnyen felvehető) foszforsav a növények szempontjából. Ennek meghatározására nagy számú, részben kémiai, részben biológiai eljárással rendelkezünk. Ezek közül a legnevezetesebb 'Sigmond és Lemmermann kémiai és Neubauer biológiai módszere. A 'Sigmond-féle eljárásnál a talajt híg salétromsavval kezelve, a feloldott foszforsavat meghatározzuk. Az eredmények elbírálásánál azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a talaj semlegesítésére mennyi salétromsavra volt szükségünk. Ezt a mennyiséget fejezi ki az alkalinítás. Az elbírálás határértékek alapján történik. E határértékeket az irodalomban találhatjuk meg. 5 0 A Lemmermann-féle eljárásnál a könnyen oldható foszforsavat Í%-os citromsavval oldjuk fel és ha a foszforsav 100 g talajban kevesebb, mint 20 mg, akkor a talajt foszforigényesnek, ha több, mint 24 mg, nem foszforigényesnek minősítjük. 20—24 mg között a módszer Lemmermann szerint bizonytalan értékeket ad. A Neubauer-e\járásnál határozott számú rozsszemet csiráztatunk adott mennyiségű talajban s az általuk felvett foszforsavból következtetünk a talaj könnyen mozgó foszforsavának mennyiségére. A határérték itt 4—6 mg. Mindezen módszerek 60—76>%-ban megbízható eredményeket adhatnak, azonban nem mindig egyértelműen mondják meg a kérdéses tápanyag pótlásának szükségét. Feltétlenül rábízni magunkat nem lehet. 6 0 'Sigmond : Verhandlungen der II. Kommission d. Int. Bodenkundl. Gesellschaft, Teil. A. p., Budapest, 1929. 158 old.
