Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása

486 A magasabbrendű állatok közül bizonyos rágcsálók (vakond, földi kutya) végeznek talajforgató munkát. Mezőségi talajokra jellemzők e rágcsálók járatai, amelyek elütő színűkkel azonnal feltűnnek ; ezeket a járatokat az orosz kutatók krotovináknak nevezik. A talajon élő növényzet, továbbá az emberi kultúra szerepét a talaj életében majd a talajképző folyamatokkal kapcsolatban ismerjük meg. 3. A talaj fizikai sajátságai. a) Kötöttség. A kötöttség a talajoknak a felaprózási, tehát művelési munkával szembeni ellenállását volna hivatva kifejezni. Szabatos fogalmi meghatározását sajnos még eddig nem tudták megtalálni, így csak relatív képet nyerhetünk róla. A laza talajok általában könnyen művelhetők, száraz állapotban porrá omlanak széjjel és nedves állapotban nem ragadósak. A kötött talajok ezzel szemben nehezen művelhetők, száraz állapotban nagy, kemény rögökké állanak össze, nedves állapotban pedig erősen ragadósak. E két véglet között, amelyet a laza homok- és a nehéz agyagtalajok képviselnek, számtalan átmenet lehetséges. Megkísérelték a talajok kötöttségének abszolút mérőszámait nyomási és szakítási próbák útján meghatározni, de nem sok sikerrel. Még a legszebb sikerrel kecsegtetnek ezen a téren a talajműveléshez szükséges vonóerő meghatározásából nyert eredmények. A mechanikai összetétel a kötöttség szempontjából fontos szerepet játszik. A homokszemcsék, mint azt már a mechanikai összetétel tárgyalásánál leírtuk, nem tapadnak össze, vízben térfogatukat nem változtatják. A homokfrakciókból álló talajok tehát lazák, könnyen művelhetők és még nedves állapotban sem ragadósak. Ha azonban a homoktalajban sok humuszanyag van, úgy ez a homokszemcséket összetapasztja, ezáltal a talaj kötöttebb lesz és vályogtalaj benyomását kelti. A főleg kőlisztből (porból) álló talajok könnyen összeiszapolódnak, de megszáradva könnyen porlanak és így száraz állapotban könnyen műveibetők. Nedvesen azonban szétfolyó sajátságúak. Az agyag szerepe a kötöttség szempontjából igen érdekes. 10—15%-nál több agyagos részt tartalmazó talajok már könnyen és közepesen kötött talajként viselkednek. Hogy milyen kötötté teszi az említett 10—15% agyyagos rész a talajt, az függ az agyag által adszorbeált bázisoktól is. Ha ezek főleg kalciumból állanak, úgy a talaj kedvező kötöttségű, szárazon jó morzsás szerkezetű, nedvesen nem szétfolyó sajátságú; ha ezek a bázisok jelentékeny részben nátriumból állanak, mint a szikesekben, úgy a talaj agyagos része magas diszperzióban (jól szétoszlatott állapotban) van, a talaj nedvesen szétfolyik, szárazon kőkemény kérgekké és rögökké áll össze és erősen repedezik. Növekvő menynyiségű agyag, különösen ha e mellett a talaj sok savanyú, nyálkás humuszt tartalmaz, vagy az adszorpciós komplexumban sok nátriumion van, a talajt mind kötöttebbé és nehezebben művelhetővé teszi. Az adszorpciós komplexum bázisainak minéműsége azonban még 40—50% agyagot tartalmazó talajoknál is erősen érezteti befolyását. Mésszel (kalciummal) telített talajok, még ha 50% agyagos részt tartalmaznak is, elég jól művelhetők és még tűrhetően jó vízáteresztők. Savanyú, hidrogénnel telített, de különösen sok nátriumiont tartalmazó adszorpciós komplexumul talajok azonban már ilyen agyagtartalom mellett nehezen vagy mint a szikesek, egyáltalában nem művelhetők.