Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

438 A növények fejlődését a sziken azonban még hátrányosabban befolyásolják a szikes rétegek kedvezőtlen vízgazdálkodási adottságai. A kolloidális agyagrészecskék a talaj víztartalmát nagy erővel kötik meg ós így a szikes rétegek egyrészt a csapadékoknak a mélyebb rétegekbe való leszivárgását akadályozzák, tehát vízzáró réteget alkotnak, másrészt igen nehezen adják át a növényzetnek a megkötött vizet. Ezt igazolja, hogy szikes agyagokban húsz százalék talajnedvesség mellett is a növényzet szomjazik és vízhiányban pusztul el. Ha ez a vízzáró szikes-sós réteg magasan fekszik, a csapadékvizek nagy része az esős időszakokban a felszínen és a vékony vízbefogó rétegben halmozódik fel, viszont onnan a száraz időjárásban gyorsan elpárolog. Ennek az a következménye, hogy a mélyebb helyeken keletkező tocsogókban, ahol nedvességkedvelő növények, úgynevezett Mgrofitálc, a kevésbbé vizes helyeken pedig üde talajt kedvelő, úgynevezett nedvességtűrő mezofiták telepednek meg, ezek életüket kénytelenek tavasszal gyorsan leélni, mielőtt rájuk köszönt a talaj nyári kiszáradása. így küzdenek a létért például az egyéves sziki herék és ezért díszlenek az enyhébb termő sziken is inkább a korai fejlődésű és virágzású pázsitfélék, mint például az ecsetpázsit. A magyar szikesek éppen az Alföld száraz éghajlata alatt alakultak ki és az éghajlat és kedvezőtlen vízgazdálkodású talaj együttes következménye, hogy a terület legnagyobb részén az Alföld fokozatos kiszáradása óta, a régi mocsári növényzet helyét szárazságtűrő, úgynevezett xerofita növényzet foglalta el, mely a környező hegységek kopár lejtőiről vándorolt ide. A xerofita és sókedvelő halofita növények a kedvezőtlen vízellátási viszonyok ellensúlyozására : 1. úgy vízszintes, mint függőleges irányban erőteljesen fejlett gyökérrendszerrel, 2. a talaj nedvességkötő erejét meghaladó nedvességszívó erejű gyökérzettel, 3. kivált a xerofiták az elpárologtató szerveken a transpirációt csökkentő berendezésekkel, illetve életfunkciókkal védekeznek. A szikesség által kedvezőtlenné vált vízgazdálkodási viszonyokon, mint fizikai tényezőkön kívül, a szikes, de különösen a sok szódát tartalmazó talajokon a növényzetnek, a sós rétegben, az úgynevezett (akkumulációs) felhalmozódási szintben összegyűlő és a növényzetre káros sók mérgező fiziológiai hatásával kell megküzdenie. Káros sók a nátriumszulfát (glaubersó), nátriumklorid (konyhasó), a nátriumhumátok, a magnéziumszulfát (keserűsé), de különösképen a legmérgezőbb, legmaróbb hatású a szóda, vagyis a nátriumkarbonát, mely azért is károsabb a növényzetre, mint a többi nátriumsók, mert diszpergáló hatású és így rontja a vízvezetést. Ezzel szemben a bőven jelentkező konyhasó és glaubersó koaguláló hatású, áteresztővé teszi a talajt és az öntözésre, esőre a sók kilúgozódását és így a növényzet javulását elősegíti. A talajok vizsgálati eredményeiből — a botanikai összetétel szempontjából — ezért a káros sók összeségét és külön a szódatartalmat szokták százalékokban kimutatni.