Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

3. szám - II. Riszdorfer József: A Majnán és Neckaron végzett újabb folyamcsatornázási munkák során alkalmazott gátak

318 nél eredetileg az ideiglenes elzárásról nem gondoskodtak (Ladenburg, Wieblingen, Kochendorf és Untertürkenheim). A Schön-féle elzárás, mely középmagasságú gátaknál alkalmazható mintegy 7-0 m táblamagasságig, bakokból áll. Ezek, valamint a bakokat megtámasztó rudak a gátfenékbe helyezett sarukba erősíthetők, s aztán az egyes bakok közötti mezőket táblákkal zárják el. A bakok pontonokra szerelt daruszerkezettel helyezhetők el. A fenéken lévő sarukhoz való hozzáerősítéshez nagyobb vízmélység esetén búvármunka szükséges. A vízzárást a bakok elé helyezett s támaszaikon túlnyúló táblák végzik. A szomszédos táblák közötti hézagokat függőleges pallók zárják el. A bakokra gyalogjáró híd van szerelve. A 3. képen a cannstadti gát egyik nyílásának Schön-féle bakokkal való elzárása látszik. Előnye ennek a rendszernek, hogy független a gátnyílás nagyságától, tetszés szerint használható több különböző nyílású gát elzárására, mert nem szükséges minden egyes duzzasztóműhöz külön elzárószerkezet. A Neckaron 8 duzzasztómű részére két készlet ideiglenes elzárást szereztek be. Az egyik a felső Neckarra szolgáló 16 bakból áll és 6"0 m-es duzzasztási magasságig alkalmazható, a másik az alsó Neckarra szolgál, 21 bakból áll és 55 m duzzasztási magasságig alkalmazható. Az újabban épülő Neckar-gátaknál a bakok megerősítéséhez szükséges sarukat a gát feletti betonfenékbe mindig elhelyezik. Az utófenéken az ideiglenes elzárás I vasak közötti táblákkal történik, itt ugyanis a kis vízmélység miatt ez az elzárási mód is megfelel. Az utófenék. Folyami duzzasztóművek építésénél egyik legkényesebb kérdés az utófenék megfelelő alakítása. Ennek a kérdésnek fontossága különösen az újabban épülő duzzasztóknál lép előtérbe, jelenleg ugyanis általában magas vízlépcsők építésére törekednek. így ugyanis kevesebb lépcsővel sikerül a kitűzött cél elérése : a folyószakasz hajózhatóvá tétele, ezenkívül vízerőnyerés szempontjából is kívánatos a nagyobb vízlépcső. A régi folyami duzzasztóknál szokásos kis, mintegy két méter körüli vízlépcsőknél ez a kérdés nem volt nagy jelentőségű. Ha ilyen vízlépcsőknél a gát alatti folyószakaszon káros kimosások, mederelfajulások állottak elő, ezt legtöbbször nem a duzzasztón átbukó víztömeg, hanem vagy a műnél lévő mederszűkület, vagy a duzzasztó helytelen -— kanyarban való — elhelyezése idézte elő. Az újabban épülő nagy, 5—6 m-es vízlépcsőknél azonban már számolni kell az átbukó víztömegekben felszabaduló nagy energiamennyiséggel. Az átbukó vagy nagy nyomás alatt átfolyó nagy víztömegekben igen nagy energiamennyiség van felhalmozva, mely ha átalakításáról az utófenék szerkesztésénél nem gondoskodunk, rövidesen oly nagy kimosásokat idézne elő, melyek a műtárgy állékonyságát veszélyeztetnék. Az utófenék helyes kialakításának fontossága ma már annyira közismert, hogy erre vonatkozólag minden nagyobb műtárgy megépítése előtt sorozatos kísérleteket hajtanak végre. A német vízépítési laboratóriumok működési körének jelentékeny részét teszik ezek a kísérletek, holott nagyobb építéseknél, mint pl. a Neckarnál, az építési igazgatóságnak saját laboratóriuma van, hol az erre vonatkozó kísérleteket végrehajthatja. A duzzasztóművön átjutott víztömeg, ha annak sebessége a határsebesség fölé emelkedett, közvetlenül a mű alatt rohanó mozgásban van, s amint a sebesség az