Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
3. szám - II. Riszdorfer József: A Majnán és Neckaron végzett újabb folyamcsatornázási munkák során alkalmazott gátak
319 utócsatornában lecsökken a határsebesség alá, ismét áramlásba megy át. A vízfolyás tehát mozgásállapot-változáson megy keresztül, ami — mint ismeretes — a vízugrás néven ismert jelenséggel kapcsolatosan megy végbe. A vízugrás kísérő jelenségei a vízszintes tengely körül forgó vízhengerek. Ha az átbukás után a szelvény hirtelen kibővül, még függőleges tengely körül forgó parti örvények is fellépnek. Ha az átbukás után a keresztszelvény növelése fokozatosan, tölcsérszerű átmenettel történik, a függőleges tengely körül forgó örvények nem alakulhatnak ki. A parti örvények egyébként jelentékeny energia mennyiség átalakítására képesek, a parti rézsűket azonban megtámadják. Ha a partok védve vannak, jelenlétük hasznos, ezért az újabban épült műveknél a gát alatt többnyire mellőzik a szelvény fokozatos átmenettel történő kiszélesítését, mert az akadályozza a parti örvények keletkezését, s inkább a parti rézsűket védik. A 4. képen láthatjuk az utócsatorna oldalrézsűinek a gátfőhöz való csatlakozását az erlabrunni duzzasztónál (Majna). Az utófenéken fellépő karakterisztikus vízhengerek közül a fedőhenger jelentékeny energiaátalakítási munkát képes végezni anélkül, hogy az utófenékre bármilyen káros hatása lenne ; érdekünk tehát elsősorban ennek keletkezését előmozdítani s az utófeneket úgy alakítani ki, hogy a fedőhenger lehetőleg nagy legyen. Részben ezt a célt is szolgálja az utófenéken a csillapítómedence alkalmazása. A fenékhengerben szintén jelentős mozgási energia alakulhat át hőenergiává és ha az jól védett fenéken keletkezik, jelenléte nem káros, feltéve, hogy a mozgógát alsó része, továbbá a küszöbhöz csatlakozó utófenékrész alkalmas kialakításával a fenékhengert a mozgó gáttól kellő távolságban tartjuk. A megvédett gátfenéken ezek a hengerek kárt nem idézhetnek elő, a gátfenék itt ugyanis koptatással szemben igen ellenálló burkolatot kap. A Majnán gránitburkolatot alkalmaznak, a Neckaron 15—20 cm vastag kemény betonréteget, amit nagy szilárdságú portlandcementből és bazaltzuzalékból készítettek. Ha azonban a fenékhenger — rövid vagy helytelen hossz-szelvénnyel kialakított utófenék esetében — védetlen fenéken lép fel, akkor igen kártékony. A sebes forgásban lévő henger rövid idő alatt igen nagy kimosásokat bír előidézni, amit még nagy mértékben fokoz a légritkítás folytán előálló szívóhatás is. A fenéken váltakozva fellépő nyomásingadozások felszaggathatják a fenékburkolat köveit s még sziklatala jban is igen nagy rombolásokat vihetnek véghez # Ha a duzzasztóművön állandóan ugyanaz a vízmennyiség folynék át, állandó alsó és felső vízállásnál a vízmozgási jelenségek bizonyos állandóságot mutatnának, s az utófenék ideális kialakítása válnék lehetővé ; a vízhengerek ott keletkeznének, ahol jelenlétük kívánatos. Ez az ideális eset azonban -— sajnos — a gyakorlatban sohasem fordul elő. Hiszen az érkező víztömeg, az alsó vízszín, sőt kis esésű folyók nál legtöbb esetben a felső vízszín is igen nagy határok között változik. így pl. a Neckaron, hol a kisvízhozam csekély, 10—15 m 3 körüli, a duzzasztást még 500 m 3 sec vízhozam esetében is fenntartják. Kis esésű folyóknál, hol a duzzasztómű vízerőteleppel nem kapcsolatos, a víztömeg növekedésével a felső vízszínt fokozatosan leszállítják, hogy a böge felső szakaszán a folyó középvizi medréből ki ne lépjen. Ugyanekkor az áradó víznél az alsó vízszín szintén erősen felemelkedik, vagyis az alsó és a felső vízszín között a vízszínkülönbség — a vízlépcső — igen nagy határok között változik. A duzzasztóműveknél tehát a helyzet az, hogy változó víztömeggel és változó vízszínkülönbséggel kell számolnunk. A felső vízszín magasságából és a gáton
