Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
3. szám - II. Riszdorfer József: A Majnán és Neckaron végzett újabb folyamcsatornázási munkák során alkalmazott gátak
307 A mozgógátakról általában. A mozgógátak rendszerében az elmúlt két évtizedben gyökeres változások állottak be. A háború előtt folyami duzzasztóművekül úgyszólván kizárólag a kis elemekből álló gátfajták (tűs, Boulet-táblás, Chanoin-táblás stb.) szolgáltak. Ezek a művek elsősorban a hajózás céljait szolgálták, a folyami műveknél előálló kis vízlépcső, változó víztömeg és vízszínkülönbség kihasználása vízierőtermelésre ekkor még nem volt lehetséges. Ezeknél a műveknél tehát a vízzárás nem volt fontos. Fontos volt azonban az, hogy a folyó medrébe lehetőleg kevésszámú állandó építmény (pillér) kerüljön, s hogy az elzáró rész olyankor, mikor arra nincsen szükség, teljesen el legyen távolítható. Minthogy a vízlépcső kicsiny volt, előállítása könnyűsúlyú, többnyire kézierővel mozgatott szerkezeti részekkel történhetett. Franciaországban sikerrel kísérelték meg a régi mozgógátfajták tökéletesítését. A Chanoin—Pasqeaud—Auber-rendszerű billenőtáblás gáttal már tekintélyes vízlépcsők állíthatók elő, ezenkívül a gát vízzárása is megfelelő s kezelése gépierővel megbízhatóan történhetik. Németországban ezzel szemben inkább olyan elzárószerkezetek szerkesztését tűzték ki célul, melyeknél egyetlen testtel lehetséges nagy nyílások elzárása. A gondolat teljesen indokolt : a tömítendő felületek nagy elzárótestnél kisebbek, tehát a vízzárás tökéletesebb lehet, ezenkívül a kezelés is egyszerűbb, végül a vízlépcső magassága sokkal nagyobb lehet. Németországban ezidőszerint főként háromfajta gát terjedt el : a táblás, a hengeres és a szegmens. Az utóbbinak egyik alfaja a szektorgát. A táblás gátak alkalmazása régi keletű, s már a háború előtti időkben is széltében találhatók voltak. Eltekintve az egészen kis tábláktól, melyek az elzárás legősibb formái voltak, már régebben is igen tekintélyes méretű táblás gátak létesültek. Gondoljunk pl. a Níluson épült hatalmas duzzasztóművekre, melyek szintén táblás gátak ! Ezek a művek azonban nagyban különböznek az újkori táblás gátaktól, mert aránylag kis, 10—15 m széles táblákkal elzárt nagyszámú nyílásból állanak, amelyek igen sok mederpillér építését tették szükségessé. Természetesen ilyenfajta mű építése egyrészt nagyon költséges, másrészt olyan hajózható folyón, hol bizonyos vízállásnál a duzzasztás megszüntetendő, nem jöhet szóba, mivel a nagyszámú mederpillér mind a jéglevonulás, mind a hajózás szempontjából nagyon hátrányos. Éppen ezért egészen a legutóbbi időkig a táblás gátakat csupán nagy, 10—15 m-e& duzzasztási magasság mellett, főleg vízierőnyerés végett alkalmazták, s a szoros értelemben vett folyami duzzasztóműveknél általában mellőzték. Annak, hogy a táblás gátakat nagyobb nyílásoknál egészen a legutóbbi időkig nem alkalmazhatták, az volt az oka, hogy mivel a régi rendszerű táblás gátaknál a táblára ható erők a felhúzás alkalmával igen nagy határok között változtak, ennek következtében a felhúzáshoz szükséges erő bizonytalan és nehezen határozható volta miatt nagyméretű felhúzószerkezetre és motorokra lett volna szükség. A 2. ábrán a) alatt az 1914-ben a Rajnán épült Lauffenbarg-i duzzasztómű vázlatos keresztmetszete látható, mely 17 3 m széles nyílásával és 16 m magas táblájával hosszú ideig a rekordot tartotta. A gátnak két fő táblája van, s a két tábla külön-külön fülkében mozog ; a vízzáró héjazat az alsó tábla tartóinak vízfelöli övére van erősítve, ennek következtében az alsó táblára igen nagy felhajtóerő hat, s a 217 tonna súlyú tábla megemeléséhez csupán mint egy 200 tonna húzóerő szükséges. 1 1 Lásd dr. Becher : Neuere Eisenwasserbauten auf dem Gebiete des Wehrbaues. Bauing 1925. H. 24—25. 20*
