Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

3. szám - I. Rohringer Sándor: A magyar vízutak jövője

292 donképeni összekötő csatorna építésivel, végül pedig a dunai akadályoknak (például az előbb említett Kachlet zuhatag) Passauig való eltüntetése évről-évre közelebb jut a megvalósuláshoz. Megemlítem, hogy az 1934. év végéig az Aschaffenburg és Würzburg közti 13 lépcsőből 7 teljesen elkészült és 4 építés alatt állott , csak kettőhöz nem kezdtek hozzá. Ezekután már a tulajdonképeni csatorna ásása következik. Ennek a víziútnak hatása a dunamenti államok kereskedelmére ma még pontosan meg nem állapítható. Ránk nézve lehetővé válik, hogy terményeink víziúton jussanak el a Rajna völgyébe, Hollandiába s ott versenyre kelhessenek az amerikai búzával és a tengeren érkező aldunai román búzával. A dunai útat tekintve a versenyző jugoszláv és oláh áruval szemben kedvezőbb helyzetben vagyunk, mert közelebb esünk Regensburghoz, a dunai hajózás jövőbeli végpontjához, mint például Belgrád, vagy méginkább mint Ruszcsuk, de kell, hogy a Eekete- és Földközi-tengeren érkező gabonaszállítmányokkal a rövidebb dunai úton szállítandó gabonánk minőségileg is felvegye a versenyt. Lehet, hogy ez az összekötő európai víziút esetleg az amerikai búza javára is fog szolgálni, mely legrosszabb esetben Budapesten venné fel a versenyt a magyar búzával, tekintettel az amerikai búza olcsó előállítására, de a helyzeti előny a miénk lévén, a mi mezőgazdaságunk szervezetén fog múlni versenyképességünk az amerikai búzával szemben. Bármennyire nehéz is megjósolni a Rajna—Majna—Duna víziút hatását a forgalomra, annak létrejöttét nem akadályozhatjuk meg és ezt megfontolva, ebbe az útvonalba erőteljesen bele kell kapcsolódnunk, mert mód lesz arra, hogy ezt az útvonalat nélkülünk, sőt ellenünk is megcsinálják s azért csak előnyös, ha az önellátásra törekvő és politikailag ellenséges népek gyűrűjéből a szabad Dunán távolabbi felvevő piacokat igyekszünk biztosítani. A versenyben csupán két támpontunk lehet és ezek : földrajzi helyzetünk és terményeinknek kiválósága, legyenek azok akár mezőgazdaságiak, akár ipariak. Csak ezekkel ellensúlyozható minden kedvezmény, amelyet politikai okokból a minket körülvevő államok versenytársaink javára megadnak. Tételként állítható jel, hogy a magyar víziutak jövője a magyar mezőgazdaság és ipar kulturális jélsőbbségének lesz a függvénye. A dunai utat illető kedvező földrajzi fekvésünkből kiindulva voltaképen nekünk kellene elsősorban felkarolni a hajózásra teljesen alkalmas Duna gondolatát és különösen a Fekete-tenger felé nézve nekünk kell hangoztatnunk annak a Vaskapunak nagyobb hajókra alkalmas kibővítését, amelynek szabályozását annak idején a berlini kongresszus határozatából folyólag Magyarország saját költségén önként vállalta s amelyet az akkori idők hajózásának teljesen megfelelő módon végre is hajtott, de amely a mai 1000—1200 tonnás uszályok vagy magajáró hajók számára már kevésbbé alkalmas. Biztató jelenség és a kérdés időszerűségére vall, hogy a Nemzetközi Duna Bizottság, a CID is foglalkozott a Vaskapu csatorna kimélyítésének és a vontatás megjavításának kérdésével jugoszláv javaslatra, sőt a munkák egy része végre is lett hajtva. Ez azonban nem elegendő. Miután a racionális hajózás a mind nagyobb hajóegységek felé törekszik, a korszerű átépítésnek nem lehet az a célja, hogy csak a közel jövő igényeit elégítse ki, hanem oda kell törekedni, hogy az Aldunán, a dunai torkolaton járó 2000 tonnán felüli kisebb tengerjáró hajók is feljöhessenek az átépített Vaskapun, mely esetben