Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

2. szám - XI. Szakirodalom

278 nulla. Ha az építmény besüllyedését úgy akarjuk megadni, hogy abból a biztonsági fok becsülhető legyen, úgy annak tökéletes leírását kell adnunk, vagyis meg kell adnunk : 1. az altalaj alakváltozását (15—20, az alaptest területén egyenletesen elosztott pontnak magasságváltozását) ; 2. az altalaj tömörödésének időbeni lefolyását, vagyis a különböző időpontokban bekövetkező besüllyedéseknek időfüggvényét (konszolidációs görbe). Ha pedig szándékunkban van az építmény további ülepedését oldalról való teljes lezárással (Unterfangung) megakadályozni, úgy meg kell adni 3. azt a talajréteget, amelynek alakváltozása a legnagyobb mértékben volt az okozója az alaptest egyenlőtlen besüllyedésének. Az 1. és 2-re és a későbbiekre vonatkozólag ismétlések elkerülése végett utalunk dr. Jáky József műegyetemi magántanárnak e folyóirat XV. évfolyamában megjelent „A talajmechanika alapfogálmai és technikai alkalmazásuk" c. tanulmányára. Csak azt jegyezzük meg, hogy Terzaghi számos példa kapcsán tárgyalja mind az altalaj alakváltozását, mind pedig a tömörödés időbeni lefolyását és példáit úgy válogatta ki, hogy azokban majd minden esetben éppen az ellenkezője következett be annak, ami előre várható volt. Igen érdekes a „süllyedés fészkének" (Sitz der Setzungen), vagyis annak a talajrétegnek, amelyben az összetömörödés 75%-a végbemegy, a szerepe a próbaterhelésekből igen sokszor levont tévkövetkeztetésekben. A süllyedés fészkének megállapítása a talaj beli feszültségi állapot meghatározását szükségeli, amely Boussinesq egyenleteivel adható meg. Homoknál pl. 0-1 b—1-8 b mélységek közé esik, ahol b az építmény félszélessége. Ha most már pl. az alaptest alatt 5—15 m mélység között erősen összenyomható homokréteg van és az alaptest szélessége 2b = 20 m, a süllyedés fészke 1-0—-18 m közé esvén, a valóságban igen nagy süllyedések fognak bekövetkezni. A 2b = 30 cm szélességű próbatest esetében pedig a süllyedés fészke magasabban : 0-015—-0-27 m közt lévén (1-8 = 0-27), nem esik bele az erősen összenyomható rétegbe és így a próbaterhelés csak minimális süllyedést fog adni, tehát teljesen téves következtetésre vezet. Adott esetben egy 112 m

2 alapfelületű, cölöpökre alapozott hídpillér teljesen elenyésző süllyedést mutatott. Miután minden további mélyebb vizsgálat nélkül közelében egy 180 m X 180 m alapfelületű építményt hasonlóan terhelt cölöpökre alapoztak, az az előbbivel szemben 50 cm-t(!) süllyedt, mivel a pillér süllyedési fészkénél mélyebben erősen összenyomható réteg volt, amely beleesett a pillérnél sokkal szélesebb épület süllyedési fészkébe. Visszatérve az első előadáson már érintett megengedett talaj igénybevétel kérdésére, feltűnő, hogy az annak megállapításánál használt biztonsági tényező (n

1), amely az építmény túlságosan nagy besüllyedését van hivatva meggátolni, agyagnál 1-5—3 között van, homoknál pedig jóval nagyobb. Oka ennek az, hogy tapasztalati értékekről van szó, amelyeket az építményeken észlelt süllyedésekből vezettek le. Az észlelések azonban majdnem kivétel nélkül közvetlenül a megépítés után történtek és mivel az agyagos talaj tömörödése az építési idő alatt alig kezdődik meg és a nagymérvű süllyedés csak később következik be, mikor már nem mérik a süllyedéseket, nyilvánvaló, hogy az építési idő alatt erősen tömörödő homokkal szemben az agyagos talajon való alapozásra kisebb biztonsági tényező adódott. De még akkor is helytelen az п

г tényező megállapítása, ha nem történt katasztrofális ülepedés, mert hiszen az egyenlőtlen süllyedések miatt magában az építményben túligénybevételek léphettek fel. Szükség van tehát egy másik, п

г tényező megállapítására, amely már minden körülményt figyelembevóve, minden esetre kiterjeszkedő értéket ad. Ennek a megállapítása a jövő feladata. Mivel azonban az n

2 tényező meghatározása nemcsak a jelenség mechanikájának alapos ismeretét tételezi fel, hanem tapasztalati értékekre kell támaszkodnia, elengedhetetlen a besüllyedés lelkiismeretes és hiánytalan megfigyelése a kész építményeken. Terzaghi az építmények egyes részein bekövetkező süllyedéskülönbségek meghatározása céljából az általa szerkesztett magassági pontok beépítését ajánlja (Terzaghi: „Verbessertes Verfahren zur Setzungsbeobachtung" Bautechnik 1933/41), amelyeket azóta Europa legkülönbözőbb városaiban ezrével alkalmaztak már. A harmadik előadáson (Die Setzung der stehenden Pfahlgründungen) Terzaghi a cölöpös alapok besüllyedését tárgyalja. Mindenekelőtt különbséget kell tenni az egyedülálló cölöp (Einzelpfahl) ós a cölöpcsoport (Pfahlgruppe) között. Az egyedülálló cölöp teherbírásának megállapítása a gyakorlatban háromféleképen történik : 1. azoknak a talajrétegeknek fizikai jellemzői alapján, amelyeken a cölöp áthatolt, 2. a cölöp utolsó ütés alatti behatolásából képletek segítségével és 3. próbaterhelés útján.