Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
1. szám - II. Rohringer Sándor: Töltésezett folyók szabályozása
18 vízépítésre. Vízügyi Közlemények. 1933. I. füzet.) Minthogy feltevésünk az volt, hogy a hordalékmozgás szempontjából helyettesíthető szemcsenagyság (d), ezzel a legnagyobb súllyal szereplő szemcsenagysággal (d m) összefüggésben lehet, kísérletet végeztünk négyféle közel egyenletes szemnagyságú homokkal is, amelyeket úgy választottunk meg, hogy azoknak átlagos szemnagysága közel egyenlő legyen a vegyesszemű anyag számított mértékadó szemcsenagyságával (d m). Ennek a négyféle homokanyagnak a szemnagysága a következő volt: 1.) 0'4—0-7 mm, 2.) 0-4—1-0 mm, 3.) 1-0—1-5 mm, 4.) 1'5—2'0 mm (5. ábra.) A kísérletek igazolták, hogy vegyesszemű homokanyagban a legnagyobb súllyal szereplő szemcsenagyság (d m) megfelel a hordalékmozgás szempontjából helyettesíthető szemcsenagyságnak. Ezzel a modellesés meghatározásánál számításba veendő hordalékszemnagyság körüli bizonytalanság tisztázva van, mert a súlyszerinti mértékadó szemnagyság (d m) mind a vízfolyás természetes hordalékában, mind a modellben alkalmazott homokanyagra nézve egyszerűen számítható és ez az érték helyetek о tesítendő az esés határértékeit kifejező képletbe : — с i < — 1 8t c 2 A folyók vegyesszemű hordalékáról feltételezhetjük, hogy a legkisebb szemcséket a kisvíz mozgatja, a legnagyobbakat pedig az árvíz hozza mozgásba. Ezért az esés számítása után eljárásunk helyességére jó ellenőrzést adhat egy egyszerű előkísérlet, amelyet egyenes csatornában végezhetünk. Itt azt tesszük vizsgálat tárgyává, hogy a választott hordalékanyag és a számított esés mellett a legkisebb vízállásnál csak a legkisebb szemcsék mozognak-e és a legnagyobb vízállásnál a legnagyobb szemcsék is mozgásba jönnek-e. Kívánatos továbbá hasonlóságot teremteni a természetes folyó és a modell között a szemcsenagyságok eloszlásában is olyan módon, hogy a modellanyag legkisebb és legnagyobb szemcséjét azonosítjuk a természetes hordalék legkisebb és legnagyobb szemcséjével s a két véglet közötti szemcsék mennyiségét bearányosítjuk. Végül még megjegyezzük, hogy a torzítás mértéke tapasztalataink szerint a mélységekre 1 : 3, legfeljebb 1: 5 lehet, ennél erősebb torzításnál a szelvény olyan alakot vesz fel, hogy az átfolyó víz mozgása nagyon eltér az eredetitől s a sebességek eloszlása teljesen más képet mutat. A meder kifejlesztése és állandósítása. A jól vonalozott meder kifejlesztendő és biztosítandó. Az erre vonatkozó alapelveket legtökéletesebben Girardon fejtette ki a Rhóne-folyón végzett tanulmányai alapján. A Girardon által felállított szabályok a természetnek éles tekintetű megfigyeléséből erednek s azokat a természetben mindenütt igazolva látjuk. A minimális erőszak és a természethez való maximális simulékonyság jellemzi a Girardon-féle rendszert, mely egyébként következik az itt előrebocsátott elvekből is. Ha a meder kifejlesztésének alapja a jó vonalozás, vagyis a változó görbületi kanyarulatoknak összefüggő sorozata, akkor világos, hogy a kanyarulatok homorú oldalait, melyeket a víz támad, állandósítani is kell, vagyis partvédő-művekkel, esetleg — ha a parthoz nem simulhatunk — vezetőművekkel kell ellátni. Ebből máris következik az egyoldali művek szüksége, de vájjon szükségesek-e hosszirányú művek a domború oldalakon is? Nézetünk szerint nem, sőt inkább
