Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - II. Rohringer Sándor: Töltésezett folyók szabályozása

12 nek megjavítása a szabályozás végső stádiumát jelenti. Ha ellenben a partokat nem biztosítjuk, a folyó medrének folytonos változásával mindig új meg új, rossz gázlók keletkeznek és a megnyugvás, az egyensúlyi állapot soha be nem következik. A mélyen beágyazott medreknél sokszor nem állíthatunk elő elméletileg kifogástalanul vonalozott partokat, de ha ezt a célt annyira, amennyire lehetséges, igyekszünk elérni és a partokat biztosítjuk, akkor a feladat nagyrészét máris megoldottuk, mert a gázlók a meder változatlansága miatt csak bizonyos helyekre fognak szorítkozni. A beágyazott medrű folyóknál tehát, ha azok csekély esésűek, a szabályozási eszközök : a szükséghez mért átvágások, a kisvízi medernek a beágyazott középvízi medren belül kanyarulatokban való kifejlesztése, a homorú partok biztosítása és a csekély mélységű gázlók megjavítása. Több ágra oszló, be nem ágyazott medrű folyóknál, amelyek zátonyok között vándorolnak, nincs olyszeríí kötöttség a hajózási vezérér kifejlesztésénél, mint a beágyazott medrű folyóknál, ahol a meglévő partok máris megszabják a kisvízi meder kifejlesztésének lehetőségeit. A be nem ágyazott medrű folyónál, miként azt számos esetben tapasztalhattuk és amire nézve felhozható a Dunának Komárom feletti szakasza (I. tábla a.), számos mederág közül az választandó ki, amely a legbővebb vizű és irány tekintetében a hajózás kívánalmainak legjobban megfelel. Ezt az ágat kell állandósítani és benne kisvíznél a hajózási mélységet biztosítani. Ha tanulmányozzuk a sekély helyeket, a rossz gázlókat, akkor csakhamar arra a meggyőződésre jutunk, hogy a baj oka legtöbbször a helytelen medervonalozásban rejlik. Lehet hogy geológiai okok is közrejátszanak sekély mélységek és rossz átmenetek kifejlesztésében, ha például a fenéken kemény agyagvagy sziklapad vonul keresztül. Általában azonban ez a kivételek közé tartozik s ilyen esetekben, ha egyébként joggal várhatnók megfelelő mélységek kifejlődését, a robbantást vagy megfelelő szilárdságú kotrókkal való kotrást kell alkalmaznunk, hogy a kellő mélységet elérjük. De vájjon miféle eszközök állnak rendelkezésünkre arra, hogy valamely szabályozandó folyószakasznak az említett jó vonalozást természeti akadályok nemlétében megadhassuk? Itt is megjegyezhetjük, amiről már különben megemlékeztünk, hogy a folyók nem vezethetők egyenes szakaszokban, ilyeneket jólfejlődött folyókon nem találunk. Régibb szabályozásoknál gyakori volt a medernek kiegyenesítése, vagy kanyarulatoknak és egyenes szakaszoknak szeszélyes váltakozása anélkül, hogy arra különösebb indokot találtak volna. (I. tábla a) rajz). A szabályozásoknál inkább az árvíznek minél rövidebb úton való levezetését tűzték ki célul. A folyónak bizonyos támaszpontokra van szüksége, melyek között ide-oda vándorol és ezek a támaszpontok a kanyarulatok tetőpontjai. Egyenes szakaszoknál a támaszpontok száma végtelen, ami által a folyó helyzete labilissá válik. A folyónak helyszínrajza, másképen kanyarulatai, és mélységei közt F argue szerint szoros összefüggés áll fenn és a végtelen sok lehetőség közt van egy helyzet, amelyben a kanyarulatok és mélységek közötti összefüggés a legjobb. Ez az a határhelyzet, amely elérendő a kanyarulatok alakjának és hosszának megválasztásánál. A folyónak jellegét a vízmennyiség és az esés adja meg. A vízmennyiségen változtatni nincs módunkban, viszont az esés az, amelyen, ha erős változtatásokat végzünk, a folyót kivetkőztetjük eredeti jellegéből és új helyzetében csak erőszakos művek segélyével tarthatjuk meg. A hordalékmozgató képesség az