Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - II. Gubányi Károly†: A rizs

188 és nem mindenben egyeznek meg egymással. Nem lehet tehát megdönthetlen, rideg szabályokat felállítani, amelyek mindig, mindenhol egyforma biztos sikerrel volnának alkalmazhatók. A helyi megfigyelésen alapuló és eszerint módosított művelés az, ami a leghelyesebbnek látszik. Sok helyen a virágzás után, az érés folyamán már teljesen leeresztik a rizstáblákról a vizet. Erre nézve is nagyon eltérők a helyi szokások. Olaszországban Gobbetti szerint virágzástól az aratásig a vizet állandóan a táblán kell tartani. Ez az olasz szakíró azt mondja, hogy a rizs, amely a virágzása folyamán л-ízben áll, sokkal jobb minőségű termést ad. Szerinte az érésben lévő tábláról csak akkor kell leereszteni a vizet, amikor a kalász hegye már száradni kezd. A vízleeresztésnek ekkor is csupán az a célja, hogy a talaj a gépek és munkások részére járhatóvá váljék. Az Egyesült-Államokban az aratás előtt 8—10 nappal eresztik le a táblákról a vizet. Másutt, mint Börmában, sokkal korábban tartják szükségesnek a leeresztést, éspedig akkor, amikor a szemfejlődés megindul. Szerintük a rizs ilyenformán kezelve szebb és tartósabb magtermést ad. Büi-Kvang-Csiő kínai szakíró ezt az eljárást Tonking vidékére is ajánlja. Szerinte Kokhin-Kínában a kiszikkasztás — ahol az lehetséges — főleg csak az aratás megkönnyítésére szolgál. A rizs aratása és cséplése. A rizst az ázsiai tájakon mindenütt sarlóval aratják. A szalmát a talaj fölött különféle magasságban vágják le. Börmában csak a kalászt nyesik le, a szalmát pedig a tarlón hagyják és amint az kiszáradt, felégetik. Ott az évről-évre állandóan vetett rizsföldek csak így jutnak némi trágyához. Géppel a rizst jóformán csak az Egyesült-Államokban aratják. Californiában, továbbá a Mississippi-torkolat nyugati felén Louisiánában és Texasban, főleg oly helyeken, ahol a talaj a lecsapolás után elég gyorsan kiszárad és géppel járhatóvá válik, alkalmazzák a géppel való aratást. A Mississippi-torkolat keleti felén a talaj lágyabb szerkezetű és hosszabb száradás után is elsüllyed benne a nehéz aratógép. Más világtájakon is ez az egyik fő akadálya a géppel való aratásnak. Gobbetti szerint Olaszországban főleg a rizsföldek tagoltsága, a kis területek határtöltéseinek sokasága akadályozza meg az aratógépek elterjedését, no meg a kézi munkaerő bősége és olcsósága. A rizs cséplése kicsinyben sokhelyütt kézi kidörzsöléssel történik. Legjobban van azonban elterjedve a csépfával való kiverés. Ázsiában legtöbb helyen állatokkal tapostatják meg a rizskévéket, vagy nyomtatóhengert járatnak rajta. Ahol fejlettebb a rizstermelés, Európában és Amerikában ma már nagyrészt géppel végzik a cséplést. A hollandus Guayanában és Kambodzsában a Mekong-folyó völgyében csépfával verik ki a termést, de kézzel is csépelnek olymódon, hogy a kalászos kévét bambusznádfonatú kosárhoz verik. Tonkingban egy farácshoz csapkodják a kalászos szalmacsomót és úgy verik ki belőle a magot. A nyomtatást emberek vagy állatok végzik. Indo-Kínában emberek nyomtatnak. Rendesen a család öregjei tapossák ki a szemet. Kambodzsában, AdhemárLeclerc feljegyzései szerint, aratás után a falu fiatalsága úgy mulat, hogy a lányok