Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

4. szám - IV. Vajda András: Oroszország vízépítési problémái

693Hópusztító hatás szempontjából a szél és eső nagy előnye a napsütés felett, hogy megszakítás nélkül órákon és napokon keresztül eltarthat. A szél olykor egy egész hétig is igen élénk maradhat, amire éppen a márciusi napéjegyenlőséget megelőző hetekben, a hóolvadás fő időszakában elég gyakran van példa. A napsütés ellenben sohasem lehet ennyire tartós, sőt a tavasz első hónapjaiban még elég ritka és legtöbbször nem is huzamos jelenség. VII. A szublimált és az elolvadt hócsapadék sorsa. Mind hirdológiai, mind talajtani és mezőgazdasági szempontból igen lényeges kérdés, mi történik a hó pusztulásából eredő vízmennyiséggel. A szublimáció útján átalakuló hó sorsát röviden elintézhetjük : az a talaj vízgazdálkodása szempontjából menthetetlenül kárbavész. Laikus felfogás szerint ugyan a légkörbe jutott páramennyiség növelni fogja az illető vidék bekövetkezendő csapadékfolyamatainak arányait. Ha ugyanis elpárolgás útján több pára jut a légkörbe, akkor az illető vidéken a közfelfogás szerint több lesz az eső is. A valóságban azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, egyrészt azért nem, mert a nálunk végbemenő elpárolgásból eredő páratöbblet már néhány óra múlva (még gyenge légáramlás idején is !) igen távoli vidékre jut el, másrészt pedig, mert a párabőség egymagában még nem elegendő a csapadékképződéshez, hanem ahhoz mindenekelőtt erőteljes függőleges légmozgást létesítő folyamatokra van szükség. Annyi mindenesetre igaz, hogy egyformán erős felszálló mozgás alkalmával annál több eső vagy hó keletkezik, minél magasabb a felszálló légoszlop hőmérséklete és páratartalma. Egyrészt azonban igen kétséges, hogy a felszállási alkalom azonnal meglesz-e nálunk, és nem akkor éri-e a levegőt, mikor az tőlünk már sokezer kilométerre elvándorolt (ami sokkal gyakoribb eset). Másrészt pedig a szublimáció folyamata a légoszlop páratartalmát ugyan növeli, de hőmérsékletét viszont lényegesen leszállítja (hiszen a hó egyetlen grammjának szublimálódása kereken 700 kiskalória meleget köt le !), minek következtében a szublimáció csapadéknövelő hatása iránt újabb aggodalmakat kell támasztanunk. Nagy hőségben, nyári zivataros helyzetekben a bőségesebb elpárolgás még inkább növeli a csapadékreményt, a tavaszi olvadás alkalmával azonban az elpárolgó hócsapadékot az illető vidék vízháztartása szempontjából elveszettnek kell tekintenünk. További meggondolásainkban tehát már csak a hótakarónak azzal a részével kell foglalkoznunk, amely olvadás révén pusztul el. Az olvadásból eredő vízmennyiség részben a talajba szivárog be, részben a vízgyűjtő hálózatba kerül. Hogy az egész olvadékvíz miként oszlik meg e kétféle sors között, az egyrészt a talaj minőségén (áteresztőképesség), másrészt pillanatnyi meteorológiai állapotán (fagyott vagy fagymentes felszín) múlik. Mireánk csak a jelenség második részének tárgyalása tartozik. Ha a meteorológiai tényezők olyanok voltak, hogy a hó alatt meghúzódó talaj keményre van fagyva, akkor az olvadékvíz legnagyobb része lefolyik a vízgyűjtő hálózatba. Ha ellenben a talaj nem fagyott, akkor a hó alsó rétegei már a tél folyamán olvadásnak indulnak és a bármely okból megolvadt hócsapadék viszonylag könnyű utat talál a talaj víztároló rétegeibe.