Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

4. szám - IV. Vajda András: Oroszország vízépítési problémái

670 építkezésnek megvan a maga beton- és egyéb építési anyagot vizsgáló laboratóriuma, ahol kémiai és mechanikai analízisen megy keresztül a homok, a kavics, a kő és a föld, a víz. Az orosz mérnökben és az államhatóságok vezetőiben is két tendencia tűnik fel leginkább. A nagy méretek szeretete és az újszerű szerkezetek alkalmazása. Az első — gyakran a célszerűség rovására — állandóan „világrekordokra" ösztönöz. A másik tulajdonságnak is meg volna a hátránya, ha itt nem egyensúlyozná a kivitelt vezető mérnök felelősségiszonya. Mindenesetre meg lehet állapítani, hogy a víziépítészet terén Oroszország ma már minden újszerű szerkezetet alkalmaz. A völgyzáró- és duzzasztógátaknál találkozunk nemcsak a gravitációs típussal, drainnel, cementinjekcióval és inspekciós alagutakkal tökéletesítve (Dnyeper 62 m), de az egyíves gátakkal is (Görgöbü, Terter 50—100 m), még pedig a „constant angle" metódus szerint számítottakkal is. Van az Urálon egy — az alaptól számított — 10-méteres, 1 kilométer hosszú, 100 ívből álló sokíves vasbetongát is. Már leírtam a fehértengeri 16-méteres deszkamembrámos „rockfill" és a tulomai kőhányás masszívval bíró „antifilter" típust is. A földgátak egyelőre többnyire hengereléssel készülnek, de nagyban folynak már a kísérletek a földmunkák „hidromechanizálására", azaz az amerikai „hydraulicfill" és a „semi hydr." metódusok alkalmazására. A Nötzli által Amerikában meghonosított (Don. Martin) gombafejű pillérsor típus és az Ambursen-féle vasbetongátak még nem kerültek kivitelre, de sok tervben szerepelnek már. A földgátak többnyire agyagos homokból készülnek, agyag membránnal, de vannak tormaggal bíró gátak is. Gátakon és csatornarézsűkön egyaránt kísérleteznek bitumenes fedőréteggel. Az altalaj fiitrációja ellen gátaknál használják nemcsak a szádfalakat, caissonokat, sziklánál a cementinjekciót, hanem a kavicsos, homokos talajnál a kémiai kövesítési eljárást is. A betont újabban nem látják el vízmentes vakolattal, hanem mint más országokban is, inkább több cementtel készítik a vízzel érintkező részeket (kb. méter mélyen). A gátaknál a jégnyomással részben a rég bevált módon küzdenek, a kivágott csíkba szalma- vagy nádköteget merítenek, de alkalmazzák a kompreszszorok által gyártott sűrített levegőt is. Vasszerkezeteknél pedig a villamosfűtést. A csatorna- és alagútvízvezetékeknél találkozunk a trapézformájú betonnal és vasbetonnal borított nyilt típussal, négyszögletes vasbetonszerkezetekkel, a torkrétozott és a vasbetonnal bélelt alagutakkal, melyeket cementinjekcióval tesznek vízhatlanná. A csővezetékeknél sokat alkalmazzák a vasbetoncsöveket, a centrifugális gyártásúakat is (Vianini). Eternitcsövekkel is próbálkoznak, ami a szovjet aszbesztgazdagsága mellett természetes is. Nagy elterjedésnek örvendenek a facsövek is (4-méteres átmérőig és 10 atm. nyomásig). Rosszabbul áll a dolog az acélcsövekkel. Az orosz csövek még nagyrészt szögecseléssel készülnek. Sem varrásnélküli (Mannesmann), sem bandazsirozott csöveket nem gyártanak. Igaz, hogy az eddig alkalmazott legnagyobb nyomás csak 38 atm. A német-olasz vagy amerikai csövekhez viszonyítva az oroszok még nagyon el vannak maradva. A szabályozó zsilipeknél minden külföldön ismert típust alkalmaznak. Nagyon elterjedtek a Stoney-típus és a szegment (Taintorgate), amelyet főleg azért kedvelnek, mert a csapágyak nem érintkeznek a vízzel (jégképződés veszélye eliminálódik) és mert kevesebb erővel lehet a táblákat felemelni (a vízsúly nem számít). De azért hengerzsilipeket és szektortípust is alkalmaznak. Kevésbbé elterjedtek a Poiret-rendszerű zsiliptáblák és a tűsgátak (Nadelwehr). Csővezetékek elzárására