Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - VII. H. H. Bennet: A talajerózió kártételei az Egyesült Államokban. Fordította Gubányi Károly

181 gazdag talajok. Foszfortartalmuk rendesen kétszer akkora, mint a normális talajoké, s emellett szerves anyagban és nitrogénben is sokkal gazdagabbak. Mindez a táp­anyagkincs bennök néhány lábnyi vastagságú rétegben mindenütt egyformán fellelhető. A mississippi-menti termőtalajok teliát mélyrétegűek és termőerejük szinte kimeríthetelen. így aztán érthető, hogy a most használatban lévő földek felújí­tása egyelőre nem szükséges és így rajtuk újabb iszaplerakódás nem is kívánatos. * Az Unió kevés esőjű, nyugati tájai sem mentesek a talajlemosás pusztításai­tól. Bár a „közép-nyugat" klímája kimondottan száraz, a sivár pusztákat időn­ként mégis rövidtartamú, de igen heves zivatarok söprik végig. Ezeken a helyeken a gyorsan meggyülő és a lejtőkről lerohanó csapadékvíz, meg a feltalaj sajátszerű összetétele idézi elő a nagyfokú talajlemosást, ami az állattartással és legeltetéssel foglalkozó gazdáknak jelentékeny gondot okoz. Az e tájakról eredő és a Mississippi­folyó völgye felé siető folyók mind nagymennyiségű hordalékot visznek magukkal. A forrásvidéken a talaj felülete sajátszerű, lazaszerkezetű anyag, ami szá­raz állapotában olyan kevés összefüggést mutat, hogy kézzel is könnyen feltúr­ható. Ha ez a talaj néhány hüvelyknyire átázik, teljesen a lefutó víz hatalmába kerül. Az ily polyvakönnyűségű felszíni takarót a záporok vize inár a legszelídebb esésű lejtőn is magával ragadja és addig görgeti, mígnem a vízzel teljesen keve­redik és sűrű, emulziószerű tömeggé válik. Ezt az anyagot bátran lehetne folyé­kony talajnak nevezni. Az ilyen — habarcshoz hasonló — tömeg eleinte lassan mozog, de amint kissé felhígul, folyása meggyorsul. A délnyugati tájak legelőterületein 1027-ben több helyen végeztek a talaj­lemosódásra vonatkozó pontos megfigyeléseket. Ezek az erózió folyamatának legkülönbözőbb fázisairól adnak szemléltető képet. Az erózió itt is rendesen oly pontokon kezdődik, ahol nagyobb összefüggő területekről eltávolították a talajvédő természetes növénytakarót, ami a felületi részek egyensúlyi állapotát megzavarta. Ezeken a tájakon a talaj lesodrása leg­inkább a legelőmarha kitaposott csapásai mentén indul meg és ezeken a helyeken mind mélyebben és szélesebben terjed tovább. Az így képződött szakadékok azután lassanként az egész területet összehasogatják és folyton mélyebben hatolnak bele az altalajba. Ha az alsóbb rétegben lazábbszerkezetű anyag van, az is elmosódik, mire a vízmosás oldalfalai beomlanak. A beszakadt laza anyagot a következő záporok rohanó vize kezdi ki és ragadja magával. Az eső elmultával a szakadékok mere­dek falán az agyagfelület kiszárad, megrepedezik és kagylósan leválik, ami aztán nagyban hozzájárul a víz által megkezdett rombolás teljes befejezéséhez. (11. kép.) Az az ismeretes megállapítás, hogy az erózió a Mississippi óriási medencé­jének talajfelületéből évenként 0-07 milliméternyi réteget mos le, tisztán elméleti számításon alapszik és semmiesetre sem értendő szószerint. Az erózió hatása rendkívül változatos és sokoldalú. A hely, talaj- és esés­viszonyok, valamint az éghajlat és a növénytakaró változatai szerint ezerféleképen alakulhat és így általános, az egész vízgyűjtő területre kiterjedő, egyforma lemo­sásról szó sem lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom