Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - VII. H. H. Bennet: A talajerózió kártételei az Egyesült Államokban. Fordította Gubányi Károly

134 gessé, hogy azt a gyapotmennyiséget lehessen megtermelni, ami az eredeti, elmosatlan talajon félannyi műtrágyával könnyen termelhető volt. Az erózió által kikezdett föld gazdája eleinte csak álmélkodik. Csodálkozva és elszomorodva állapítja meg a tényt, hogy a termése évről-évre fokozatosan gyengül, silányodik, jövedelme lassanként csökkenik, vagyis sok fáradozásának minden eredménye elvész. Mire ennek teljes tudatára ébred, már rendszerint egészen bele is fárad a hiábavaló küzdelembe. Mindezeknek vége az szokott lenni, hogy a birtokos egy szép napon összeszedi a sátorfáját és megszökik a földjéről. A teljesen magárahagyott területen azután a pusztulás feltartóztathatatlanul tovább folytatódik. Sajnos, az amerikai gazdák egészen a legutóbbi időkig alig tettek valamit a veszedelem elhárítására. A dolgot úgy fogták fel, mint valami leküzdhetetlen elemi csapást, amivel ember nem képes megbirkózni. Be kell vallanunk, hogy eddig a legtöbb gazda nem is volt tisztában azzal, hogy mi hát a baj lényege és hogy miként kellene ellene védekezni? A tönkrement gazdák sokáig nem akarták elhinni, hogy a fokozatosan gyengülő terméseredményeiknek nem a talaj kiéltsége az igazi oka. Legtöbben csak későn eszméltek rá, hogy minden bajt tulajdonképen a lejtős felület minden pontján szinte észrevétlenül működő állandó talajlemosás okozza. Sok idő eltelt, míg tisztába jöttek vele, hogy ez az a kegyetlen ellenség, amelyik a talaj termőerejét nemcsak elrabolja, hanem végeredményben magától a termőföldjétől is megfosztja a gazdát. Az elszegényedett farmer a legtöbb helyen csak akkor kezdte megérteni a dolgok valódi állását, amikor már minden segítség elkésett. Az Egyesült Államok délkeleti részén a nagy Apalachie-völgyelet az a tájék, amelyen a felületi erózió kártékony hatása ma a legszembetűnőbben jelentkezik. Ott sok százezer holdnyi, régebben igen termékeny területről már teljesen eltűnt, a művelhető feltalaj. A számtalan vízmosással megszaggatott területeken mindenfelé száraz, kopár agyagsíkok tünedeznek elő, melyeken manapság már alig tengődik valami gyér növénytakaró. (9—10. kép.) Az Alleghany hegyvonal lejtőiről lefutó Tennessee-folyó vizét már egész jelentéktelen esőzésnél sötétvörösre festi a hegy lej tőkről lemosott színes agyag. Az Alleghany-hegység délkeleti lábánál Alabama, Georgia és Carolina államok területén mindenütt, de az északkeleti lejtők mentén is, mint Virginia államban, az ezerágú, szakadékos völgyeletek elnéptelenedett tájain, ugyancsak ott vannak az erózió által elpusztított és teljesen hasznavehetetlenné vált farmok, amelyek földje egy-két nemzedékkel ezelőtt még a legtermékenyebb volt. Ezekhez teljesen hasonló jellegű pusztulás észlelhető még a Kentucky-állam közép- és délkeleti részének dombvidéke mentén is. Az Unió területén talán a legveszedelmesebb típusú lemosás a Mississippifolyó völgyére nyugatfelől lehajló, óriási kiterjedésű lösz-vidéken, Texas-, Arkansasés Missoury-államokban fordul elő. Mindezek mellett Nyugat-Amerika szárazabb részén is, ahol pedig főleg csak rövidtartamú nyári zivatarok járnak, az időszakos esők lerohanó víztömegei szintén kegyetlenül megszaggatják a lejtők talaját és erősen rongálják az amúgyis gyér legelőterületeket. Éppenúgy a középső tájak északi felén, a Missoury-folyó felső folyása mentén elnyúló prérik területeit is nagyon veszélyezteti a szünet nélkül működő felületi talaj lesodrás.