Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - VII. H. H. Bennet: A talajerózió kártételei az Egyesült Államokban. Fordította Gubányi Károly

135 Az Egyesült Államok földjét, mint egészet tekintve, elmondhatjuk róla, hogy igen jelentékeny részén a talaj jól ellentáll az eróziónak, de mégis aránytalanul nagyobb az a területe, amelyik hajlamos reá és amelyiket annak pusztító munkája már nagymértékben kikezdett. Főleg az északibb fekvésű tájakról hinné azt az ember, hogy ott az erős fagyok és a jelentékeny vastagságú hótakarók megkímélik a talajt a lemosástól. Bár a szigorú tél egyidőre teljes védelmet ad az erózió ellen, azonban ezeken a helyeken a tél folyamán is gyakran áll be néhánynapos gyors hóolvadás, amikor a vizek a lejtőkön megindulnak. Tavasszal pedig, amint a talajfelület a hótakaró alatt egy-két centiméternyire kienged, a meginduló hólé valósággaL lehántja azt a fagyott réteg színéről. Ilyenkor a lefutó víz a legértékesebb talajrészeket ragadja magával. Ha pedig a fagyott földön már nincs hótakaró, a kora tavaszi esővíz nem tud a földbe beszivárogni és a lejtők egész síkja mentén mindenütt kikezdi a már felengedett vékony talajréteget, amivel a talajlemosás szintén megindul. Az Egyesült Államok területén olyan sokhelyen jelentkező erózió pusztításának nagyságáról néhány itt következő adat ad részletesebb tájékoztatást : Dole és Stabler megfigyelők számításai szerint az Egyesült Államok folyóiba évente 513 millió tonna lebegőiszap és 270 millió tonna oldott talajanyag mosódik belé. T. C. Chamberlin, a chikágói egyetem tanára, pedig azt találta, hogy az Unió területéről évente kerek számban kifejezve 1000 millió tonnányi értékes talajanyag távolodik el és jut a folyók útján a tengerbe. Ezek alapján minimális becsléssel kereken 500 millió tonnára tehető az az eltávozó talajalkatrész, ami az Unió folyóinak vizével évenként a tengerbe kerül. Közben a lejtők alján, az ártereken, csatornákban, folyómedrekben, víztárolómedencékben lerakodó nehezebb üledék még a fenti összeg kétszeresére tehető. Bár e számadatok csak hozzávetőlegesek, semmiesetre sem túlzottak és a tényleges értékeknek valószínűleg csak a minimumát fejezik ki. Missouri-állam kísérleti telepén 3'7%-os lejtőjű táblán pontos megfigyelések alapján állapították meg a lesodrás nagyságát. Azt találták, hogy hatévi átlagot véve számításba, egy acre-nyi (4047 m

2) szántott területről évenként 4Г2 tonna súlyú talajanyag mosódott le. A megfigyelési idő alatt az évi csapadék mennyisége 900 mm volt, amiből a talaj (>8'7%-ot vett fel, 31'3% pedig lefolyt vagy elpárolgott. Egy másik, ugyancsak 3'7%-os, de fűvel benőtt lejtőn, egyebekben teljesen hasonló talajviszonyok mellett, évenként csak 0'3 tonnát kitevő anyag mosódott le és a gyepes terület az évi csapadékvíz 88'5%-át tartotta vissza. Ilyen mértékű erózió 24 év alatt 175 milliméternyi talajréteget mosna le a jelzett szántóföldekről, míg a hozzá hasonló talajú és lejtésű gyepes területről az ugyanolyan méretű talaj veszteséghez 3547 esztendő kellene. Hasonló kísérletek kétséget kizárólag igazolták, hogy a világ terméketlenné vált szántóföldjei nem az állandó művelés következtében romlottak meg, hanem legelsősorban az erózió hatása tette azokat tönkre. Bebizonyult, hogy a rendes termőtalaj, ha rajta az elmosás lehetősége nem állhat elő, megfelelő észszerű művelés és használat mellett, évszázadokig jó termőerőben tartható. A Missouri-folyómenti szántóföldek mintegy százéve állanak művelés alatt és azóta igen sokat vesztettek termőképességükből. Ez az állapot azonban nem annyira a föld erős kihasználásának, mint inkább helytelen kezelésének az eredménye.