Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

Kivonatok, mellékletek - Melléklet a 4. számhoz

50 Először a magas területek lecsapolását kell megkezdeni s ugyanakkor tanulmányozni kell a mély területek lecsapolásának, sótalanításának és öntözésének kérdését. Ha lehet, szét kell választani e mély területek lecsapolásának és sótalanításának, öntözésének dolgát. Az előbbi feladatot egységesen kell megoldani, az utóbbit a már meglévő s még ezután fölállítandó társulatok keretében. A vízimérnöki és gazdasági szakértőknek karöltve kell működniök. Manapság Franciaországban e két szakértői működés nem kapcsolódik össze kellően. A közigazgatási nehézségek nagyobbak, mint a műszakiak. Egyiptomban a kormány teljhatalommal működik s maga viszi keresztül a lecsapoló és öntöző munkát. A birtokosok csak csatlakoznak a már megállapított és kivitt hálózathoz és fizetik a munkához való hozzájárulást, mely az egyetlen adójuk ; de ez a fizetség nagyon kevés. Azokra a földekre, melyeket az árvíz elönt, nincs más fizetni való. A lecsapoláshoz való hozzájárulási költségen kívül még további fizetség jár a perennális öntözés fejében, valamint a lecsapolás és öntözés vizének emeléséért, mely állami feladat. A fizetendő összes költség 165 piaszterre emelkedik, mi bár nagy összeg, nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy a földek bérlete 15—30 font, vagyis 1500—3000 piaszter. Franciaországban nem lehetne alkalmazni az egyiptomi módszert, mert az állani a birtokosok szabadságát nagyobb tiszteletben tartja s a birtokok sokkal inkább fölaprózottabbak. Az állam tehát nem vállalhatja a munkálat keresztülvitelét ; a birtokosok társulása az egyedüli mód reá. Csakis három esetben lehet kényszer útján kimondani a társulást : a tenger vagy folyóvíz elleni védelem, a vízfolyások tisztogatása és a mocsarak lecsapolása esetén. A többi, az 1865 június 22-i törvényben fölsorolt esetben csak, lia a birtokosok többsége akarja. De a Camargue megjavítása nem tartozik ezekhez az esetekhez. Itt sótalanításról van szó, melyről a törvény nem intézkedik. Arra sem lehet számítani, hogy a birtokosok maguktól társuljanak, mert a munkálat hosszú tartamú és nagyszabású. Ezért kényszertársulást kellene kimondani, mi a törvény szellemével, mely az árvédelemre, tisztogatásra és lecsapolásra kényszert alkalmaz, nem állana ellentétben s a közérdeket szolgálná, Sőt az is lehetne, hogy az állani maga vagy valamely engedélyes útján vigye keresztül a munkálatot. Megtörténhetnék ez esetben, hogy némely birtokos nem akarván belépni a kényszertársulatba, nem fizetné a reája kirótt hozzájárulást, sőt a saját területén való kivitelét is ellenezné. Ebben az esetben ki kellene terjeszteni az 1807 évi törvényt, mely szerint az engedélyes birtokba veszi a megjavítandó területet s a megjavítás után az értéktöbblet felét a régi birtokosnak kifizeti. Ezért a jelentéstevő szükségesnek látja a törvény olyan módosítását, hogy a sótalanítás is az oly felsorolt munkálatok közt legyen, melyek érdekében területtöbbséggel a társulat kimondható legyen és hogy a sótalanításra is érvényes legyen az 1807 évi törvényben biztosított kisajátítás joga, lia a birtokos a társulatba belépni nem akar.