Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - XI. Szakirodalom

12 Ha a folyó nagy víztömegű és csekély esésű, a nagy mellékfolyók beömlése rendesen egymástól távol esik s így a főfolyó szakaszokra oszlása is ennek megfelelően hosszú darabokból áll. E nagy hosszúság megkívánja rendesen, hogy ne a hosszúságra eső teljes esésre építsük a telepünket, hanem több telepre megosztva. Ily folyón magas gátakat sem csinálhatunk a hajózás, valamint az árvízi elöntések miatt sem. Hosszú vízkivételi csatornát sem készíthetünk mindenkor, mint nagyesésű folyó esetében. A felvízcsatorna vízszine ugyanis rendesen a térszín fölé emelkedik, ami nem kedvező a mezőgazdaságra. Itt tehát helyi körülmények szabják meg, hogy az esést miként használhatjuk ki legteljesebben és leggazdaságosabban. Aztán tekintetbe kell venni a hajózás és öntözés érdekét is. így látjuk a nagy vízerőtelepek kérdésében, hogy tanulmányokat csinálnak a Felső-Rhőne (a Genfi-tó alatti szakasz) kihasználására a genissiat-teleppel s a Rajna Bázel fölötti vízierejének kihasználására a Rheinfeldeni, Augst-Wyhleni és Lauffenburgi telepekkel. A vízerőtelepek két kategóriába oszthatók : az egyik kategóriába a motorok táplálására, a vontatásra, világításra áramot szolgáltatók tartoznak, a másik kategóriába a kémiai anyagokat termelők, melyek napközben állandó energiát kívánnak. Az előbbiek energiaszükséglete független a folyó vízhozományának változásától, míg az utóbbiak annyi energiát használnak, amennyit a folyó bizonyos mértékig termelni képes s ezért az üzem nagysága időszakonként változó. Természetes, hogy az árvizek energiájának kihasználására ez utóbbi esetben nem gondolhatunk, mert nem volna gazdaságos ily rövidtartamú jelenségre berendezkedni. Az első esetben szabályozni kell, nem a folyó vízhozományát, hanem az energiát, mely az év folyamán rendelkezésre áll. Erre a célra szolgál a vizek tározása ; de inkább az energia szabályozására kell törekedni, mint a vízhozomány szabályozására. Egyes kivételes esetekben a víz tározása, mely rendszerint öntözés és hajózás céljából történik, a vízerőtelepek energiájának szabályozására is szolgálhat. De van más megoldás is. Képzeljük, hogy tározással az évi középvízhozományt adhatjuk le energiatermelés céljára ; ekkor a napi termelt energia állandó ; de ha nincs elég nagy tárolómedencénk, akkor hőgépekkel kell pótolni az energiahiányt az év egy részében ; amíg a hőgépek működnek, a vizigépek egyrésze pihen. Ha nagyon magas fekvésű a tárolómedencénk úgy, hogy jóval az erőtelep felett fekszik, célszerű mindjárt a medence alatt is létesíteni egy te'epet, mely vizét az alsó telepnek leadja. Néha a felső- és alsótelep között jelentős (pl. 800 m) esés van úgy, hogy a tárolómedencéből kikerülő, aránylag csekélyebb vízmennyiséggel is jelentékeny energiát termelhetünk. Kisvíz esetén, midőn a tároló vizét hasznosítani kell, a felsőtelep is működésbe jön s a szükséges energiát pótolja. E vízmennyiség, ha a vízerőtelepek lépcsősen egymásután létesültek, mindenik telepnél hasznosítható. Az ily tárolókat évi, vagy időszaki tárolóknak nevezzük. Meg kell jegyeznünk, hogy némely esés csakis tárolómedencék építésével hasznosítható, ha nagy a különbség a kis- és nagyvizi hozomány között. Vannak esetek, midőn az energia ilyen szabályozása nem lehetséges : ha csekély az esés és nagy a vízmennyiség. Ekkor óriási tárolók volnának szükségesek, melyek drágák. Ekkor van egy kisvízi mennyiségünk (melynél kisebb 90 napnál tovább nincs az év folyamán) s van egy változó vízmennyiségünk, mely legalább 6 hónapig