Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - II. Kenessey Béla: A permetező öntözés

556 Az évi csapadékok nagyságának és eloszlásának befolyása közismert. Kontinentális klímánk mellett a szélsőségek országa vagyunk. Ebből következőleg a termést meghatározó hónapokban mindig lehetnek olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amik ha nem is mindig teljesen szárazak, de mindenesetre elégtelen csapadékúak. Hogy az ilyen időszak milyen állapotban éri a növényt, az a véletlen esélyeitől függ. Áttérve a talajviszonyokra, minél inkább megvan a növény kapillárisán felemelkedő vízzel való elláthatásának lehetősége, az öntözés szerepe annál kisebb. Viszont minél inkább ki van téve a növények gyökérrégiója annak a veszélynek, hogy ottan azok életét lehetővé tevő nedvesség megcsökkenik, vagy éppen elapad, annál nagyobb szerep jut az öntözésnek. Ezekből kivehetőleg ott lehet az öntözés jövedelmezőségére számítani, ahol a növényzet vízszükséglete, a talaj és annak vízviszonyai a többi kísérő körülményekkel együtt azt javallják. A talaj fizikai természetének függvénye az adagolható csapadék intenzitása is. Ebben a tekintetben korábban azt a tételt állították fel és annak helyességét több helyen ma is vallják, hogy a mesterségesen adható csapadék legnagyobb percenként való magassága igen kötött talajnál 0-5, közepesnél 10, igen lazánál pedig l-5 liter, ami óránként 30, 60, illetőleg 90 mm-nek felelhet meg. Az újabb irányzat szerint ezektől a magas értékektől már igen lényegesen eltérnek s a mesterséges csapadéknak az időegységben adható magasságát néha szinte túlzottan csökkentik. Az idézett adatok a talaj víznyelőképességével függenek elsősorban is össze. Nem szabad ugyanis annál nagyobb mesterséges csapadékot adni, mint amennyit a talaj elnyelni, beinni képes. A víz minden literje pénzbe kerül, ha tehát túlbőven öntözünk és csurgalékvíz keletkezésére adunk alkalmat, feltétlenül pazarlunk. Üj abban számításba veszik a mesterséges csapadéknak a természetes esőével közös hatását, a felső talajréteg tömörítését is. Ezt a tömörítő hatást azonban meglehetősen túlbecsülik, amint azt a következő kis számítás azonnal igazolja. Tekintsünk el a levegő ellenállásától s induljunk ki olyan messzeszóró berendezésből, ami a sugarat 120 m-re veti el. (Ilyen szóró tényleg van is.) Ekkor abból indulva még ki, hogy a sugarat a legnagyobb dobási távolságot adó 45 fokos szöggel indítottuk útnak, a vízsugár emelkedési magassága 30'0 m. Amikor tehát a sugár földet ér, éppen akkora függőleges irányú erővel üti azt meg, mintha ugyancsak légüres térben szintén 30'0 m magasról esett volna le. A levegő ellenállása a 804) m emelkedési magasságot csökkenti és csökkenti egyben a földreérés pillanatában meglévő sebességet is. Ha tehát a levegő ellenállását is számításba vesszük, a felhőkből lehulló cseppek a vízsugár tényleges emelkedésének sokszoros magasságáról esnek le, tehát nyilvánvalóan aránytalanul nagyobb erővel ütődnek a földhöz és így tömörítő erejük is ennek megfelelően nagyobb lesz. Ha tehát akár számbavesszük a cseppek tömörítő hatását vagy azt akár figyelmen kívül is hagyjuk, a gyárnak meg kell adni a mesterséges csapadék intenzitását is, amit azután a szórók változtatásával szintén megváltoztathatunk, hogy azzal a talajok víznyelőképességét is figyelembe vehessük. Egyben nem szabad arról megfeledkezni, hogy csekély víznyelőképességű talajnál a nagy, nagy víznyelőképességűnél pedig a túlzottan kicsiny intenzitás drágító hatású. A permetező öntözéssel adható csapadék célszerű nagyságát a tényezők egész sora szabván meg, arra általános szabályt adni lehetetlen és csak annyit mondhatunk, hogy annál döntő szerep jut a gazdának. Ezzel egyben elérkeztünk a