Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

AZ ALFÖLD VÍZGAZDÁLKODÁSA. írta: KENESSEY BÉLA. A vízgazdálkodás ma már igen sokfélét ölel fel. Ebben a tanulmányomban azonban csak azokkal a kérdésekkel foglalkozom, amik a legszorosabb összefüggésben vannak a mezőgazdasági termeléssel, különösen pedig az alföldivel. Hogy milyen fontos termelési tényező a víz, arról nem kell különszólanom. Arról sem kell beszélnem, hogy szűkre összeszorított hazánkban a csapadékok évi átlaga nagyjában fedezi ugyan a termelés igényeit — ha eloszlása megfelelő. De éppen az eloszlás egyenetlen, szeszélyes volta okozza, hogy néha igen alkalmatlan időben, túlzottan bővében vagyunk a csapadéknak, máskor pedig, amikor arra éppen a legnagyobb szükség volna, hosszú hetekig, sőt hónapokig is kimarad. Ez a szeszélyes eloszlás teszi szükségessé, hogy a talajban meglévő vízkészletet a későbbi felhasználás érdekében a lehetőség határán belül megőrizzük, konzerváljuk, a talajból a levegőt kiszorító, káros vízfeleslegeket távoltartsuk és eltávolítsuk, a hiányokat pedig alkalmas módon pótoljuk. Hogy ennek a három feladatnak miként felelhetünk meg, annak megértése érdekében foglalkoznom kell azokkal a vizekkel, amik a talajvizén kívül a talajban megvannak. Mindenek előtt a higroszkópikus vízről kell szólanom, ami a talaj szemecskéit, mint igen finom, a milliméternek csupán milliomodrészeivel mérhető vastagtag vízhártya, vízfilm veszi körül. Ebben a finom hártyában éppen úgy megvan a viszkozitásnak nevezett szívósság, mint minden egyéb folyadékban. Ennek folyománya, hogy a szomszédos folyadékrészecskék egymáshoz tapadnak és minden elmozdítható erőnek a viszkozitás mértékéhez képest ellentállanak. A folyadékrészecskéknek ez az egymáshoz való tapadása egyúttal azt is maga után vonja, hogy ha valamelyik helyen a film bármely oknál fogva vékonyabbá válik, a fellépő feszültség igyekszik a hiányt a vízzel jobban ellátott részek készletéből fedezni. Ennek pedig mérhetetlen fontossága van a kapilláris vizeknél. A higroszkópikus vizet a talaj a levegőben mindig meglévő vízkészletből felületi lekötés, adszorbció útján kapja. Az természetes, hogy minél finomabb szemcsézetű a talaj, a köbtartalom egységében annál nagyobb felület áll a vízfilmek rendelkezésére, tehát annál több lesz benne a higroszkópikus víz. Azt lehetne hinni, hogy a higroszkópikus víz mennyisége a felületen legcsekélyebb és lefelé mindinkább növekszik. Ennek eldöntése érdekében Kanadában, Délalberta államban végeztek igen tanulságos kísérleteket. Az eredmény szerint közepes homoktalajban a második angol láb mélységben volt legkevesebb, felette több és lefelé ismét több és több. Ugyanez volt az eset homokos agyagban és agyagos