Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

315 vályogban is. Két kivételt találtak. Iszapos vályogban legkevesebb higroszkópikus víz volt az első lábig terjedő mélységben, a másodikban legtöbb, ami azután a hatodik láb mélységig fokozatosan csökkent. A higroszkópikus víz mennyisége a talaj térfogatára átszámítva közepes homoktalajban 2-85—3-21, homokos agyagban 5-85—6-93, agyagos vályogban 6-15—10-87, iszapos vályogban pedig 3-38—6-67 százalékot tett ki. Más adatok szerint a higroszkópikus víz homokos talajokban 2—3 súlyszázalék, agyagosban pedig 9 százalék körül van. A higroszkópikus víznek jellemzője, hogy azt a növények semmiként nem hasznosíthatják s csak egyes sivatagi növények vannak, amik azzal is beérik. Minden esetre érdekes annak megemlítése, hogy ha talajban nemcsak a higroszkóposság, hanem a kapilláritás által is együttesen lekötött víz van és annak egész mennyisége a higroszkópikusan leköthetőnek 1-5—2-0-szeresére is emelkedik, még az sem fedezheti a növények szükségletét, mert ez az a víztartalom az, amit hervadási víznek neveznek és amelyiknél beáll a növényzetnek hervadás következtében való halála. A higroszkópikus víznél sokkal nagyobb, sőt döntő szerepet játszik a kapilláris víz, ami a talajszemecskékben meglévő finom, kapilláris pórusokat tölti ki. Ezek a finom pórusok teszik a szemecskék közt meglévő, nem kapilláris hézagokkal együtt a talaj teljes pórusvolumenét. Félreértések elkerülése érdekében meg kell itt mondani, hogy a kapilláris vizet semmiként sem lehet a higroszkópikus víztől elválasztani. Ha tehát kapilláris vízről beszélünk, abban mindig megvan a talaj belső klímájának megjelelő higroszkópikus nedvesség is. Ha a talajra víz jut, az a nem kapilláris hézagokban fokozatosan lefelé süllyed, közben a higroszkópikusan lekötött víz filmjében meglévő feszültség következtében ellátja az útjábaeső kapilláris pórusokat vízzel és csak a felesleg megy lejjebb. Ha a víz elegendő mennyiségű, vagyis, ha azt a kapillaritás nem veszi teljesen igénybe, a felesleg végül a talajvizet szaporítja. A nem kapilláris hézagokban lefelé tartó víz maga után levegőt szív be a talajba és azzal megadja a termelés másik fontos feltételének, a talaj kellő levegőtartalmának lehetőségét. King szerint, legjobb, ha homokos talajban 18, agyagosban 23 súlyszázalék víz, Hilgard szerint pedig, ha a teljes pórusvolumen 40—60 százaléka levegővel van kitöltve. Kanadai kísérletek szerint legkedvezőbb, ha homokos talajban 27, iszapos vályogban 53 térfogatszázalék levegő van s megállapították azt is, hogy a talajok legkedvezőbb levegőtartalma a teljes vízkapacitás 35—50 százaléka. A kapilláris pórusok és a nem kapilláris hézagok természetesen csupán a morzsalékos talajban vannak úgy meg, hogy elegendő vizet tudjon raktározni. A kapilláris pórusok említett víztartalma az, aminek megóvása a gazda legelső gondjai közé tartozik. Erre pedig egyszerű eszközök állanak rendelkezésére. A mód a legfelső, vékony talajrétegnek porhanyón való tartása, eszközei a kapa, borona és fogas. A porhanyóntartás a kapilláris vízemelkedést megszakítja, tehát a mélyebb rétegek vízkészletét megóvja. Hogy így, egyszerű eszközökkel mit lehet elérni, arra két, igen tanulságos kísérlet eredménye említhető. Dr. Ruffy Varga Kálmán 1928-ban a debreceni gazdasági akadémia gazdaságában eléggé kötött, televényes homoktalajon négyzetes kötésben kukoricát