Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - VII. Lászlóffy Woldemár: A bukógátak utófenekének biztosítása

144 mind kisvíznél, mind árvíznél egyformán jó, — elképzelhetetlen. A viszonylag legjobb megoldást tehát esetről-esetre a szóbanforgó gátszelvény leggyakoribb és szélsőséges vízemésztési viszonyainak megfelelően, kísérletileg kell megállapítani. Többek között A. Smrcek kísérletsorozatai mutattak rá arra, hogy egyes gátakat, melyek kis- és középvíznél még egészen jól beváltak, az árvíz teljesen alámosott és hogy esetleg egy kisebb — tehát gyakrabban előforduló — árvíz hatása veszélyesebb lehet, mint a kivételes árhullámoké (7. ábra). Ezen túlmenő érdeme a laboratóriumoknak azonban az, hogy betekintést biztosítanak az aláüregelés folyamatába és így a hitetlen Tamások — akik annakidején a Kenessey-féle úttörőket túlmerésznek tartották — szemük előtt láthatják a víz működését. Aminek a megsejtése azelőtt csak a kivételes érzékű vízmérnöknek adatott meg, azt a mai mérnök már műegyetemi tanulmányai során mint természetes valamit szemléli a jól megvilágított laboratóriumi csatorna üvegfalán keresztül. A mérnöki gyakorlat pedig nem áll tanácstalanul a megoldandó feladat előtt. Nincs arra utalva, hogy óriási anyagi áldozattal „nagyban" kísérletezzék, hanem bizalommal tekinthet a modellkísérletek eredményeire. Rohringer Sándor professzoré az érdem, hogy 1924 óta a laboratóriumi kutatás nálunk is meghonosult és nemcsak a mérnökképzésre, hanem a legkényesebb gyakorlati feladatok kikísérletezésére is rendelkezésre áll.