Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - VII. Lászlóffy Woldemár: A bukógátak utófenekének biztosítása

143 szetes meder súrlódásával lehetőleg egyenlővé, ha nem nagyobbá tevésére s egyáltalában törekedni kell olyan burkolat alkalmazására, mely az ágyazatban átfutó víz sebességét a természetes mederben bekövetkezhető sebességhez képest észrevehetően nem növeli.

5 A bordák különben a műtárgyat korántsem teszi költségessé, mert alkalmazásuk mellett az utóágyazat rövidebb lehet." A fenti tanulmányhoz a modern hidrotechnikának alig van hozzátenni valója. A prágai Helmer-gát építésével kapcsolatban a Moldva-csatornázó bizottság által 1908-ban 1 : 28 méretarányban végzett modellkísérletek

6 körülbelül ugyanarra a vízpárna-megoldásra vezettek, mint amilyent Kenessey javasolt. A Karlsruheban 1905-től, Grácban 1914-től, Brünnben 1919-től és számos más laboratóriumban 6. ábra. azóta végzett kísérletek bővítették ugyan az energia megtörésének módjaira vonatkozó ismereteinket, mert tisztázták a vízmozgás mikéntjét, a mozgási energiát hővé alakító hengerek és forgók munkáját, a vízugrás keletkezési helyének kérdését,

7 sőt különböző utófenék-biztosítási módokra mutattak rá. Üjabban pedig dr. Einwaehter a várható kiüregelés nagyságának számítására adott módszert,

8 de mindezek nem változtattak az előzőkben ismertetett tényeken semmit. Különösen ki kell itt emelnem Kenesseynek azt a megállapítását, hogy a „vízpárna küszöbének a vizet vissza kell fordítania és arra kényszerítenie, hogy az utána-ömlő vízzel szemben kavarogva-annak sebességét feleméssze". Ez nem más, mint a fedőhenger szerepének és a vízsugár-eltérítés jelentőségének felismerése, amin a Rehbock-féle fcgas-küszöb is alapszik.

9 Nem változtat a Kenessey-féle megállapítások úttörő jelentőségén az sem, hogy azóta a mederérdesség fokozásának fontossága elenyésző lett. Hiszen elvi felfogása teljesen helytálló : a víznek olyan sebességgel kell elhagyni az utófeneket, mint amilyen az alább következő szakaszon áramló víz sebessége. Hangsúlyozza már az utófenék megrövidítésének szükségét is, a sima — bár hosszú — utófeneket kárhoztatja. A 3. és 4. ábrából az is kitűnik, hogy Kenessey elgondolása szerint az utóküszöbnek minden körülmény közt a kis-vízszint alatt kell maradnia. Különösen dr. Einwaehter domborította ki az alsó vízszint helyzetének a jelentőségét. A laboratóriumi kísérletek szerint a bukó vízsugár alakja és így az utófenékbiztosító mű hatása, — legyen az egyszerű küszöb, fogazás, vagy sík terelő-pad, — az alsó és felső vízszint helyzetétől és az érkező víz sebességétől függ. Olyan megoldás, amely 6 A modern gátépítésben ez az elv az újabban alkalmazott energiatörök útján van kielégítve, az utófenék érdessé tétele így nem időszerű. 6 Engels, H. : Handbuch des Wasserbaues. Lipcee, Engelmann, 1914.1. kötet, 503-—508. o. 7 De Thierry—Mattschoss : Die Wasserbaulaboratorien Europas. Berlin, V. D. I. 1926. s Einwaehter József dr. : Duzzasztógátak kimosás ellen való biztosítása. Vízügyi Közlemények, 1932. II. 143. oldal és dr. Einwaehter: Wehre- und Sohlenabstürze. München, Oldenburg, 1930. 9 Rehbock, Th. : Die Bekämpfung der Sohlenauskolkung bei Wehren durch Zahnschwellen. Berlin, V. D. I. 1925. és dr. Einwaehter : Vízügyi Közlemények 1923. II. sz.