Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - VII. Lászlóffy Woldemár: A bukógátak utófenekének biztosítása

141 is felléphet. Ugyanis Weissbach szerint (Ingenieur-Mechanik, 4. kiadás, II. kötet, 360. old.) oly esetekben, lia a meder nagyobbesésű szakasza hirtelen csekélyebb esésűbe megy át, — vízugrás következik be. Ennek alapján azt hiszem, nem tévedek, ha a bukógátak utóágyazatáról lefutó és hirtelen természetes mederbe érő víz esetében •az ugrás bekövetkezését egyes esetekben valószínűnek, sőt bizonyosnak mondom. Hiszen itt a Weissbach által említett nagyobb esést bőven pótolja az utóágyazaton keletkező súrlódás kisebb volta, vagyis az eset ugyanaz, mintha az ágyazat szakaszán az esés a természetes meder esésénél lényegesen nagyobb volna." ,,Hogy ezen következtetés mennyire felel meg a valóságnak, arra elég egyetlen egy példának felemlítése." „Tegyük fel, hogy valamely hordalékos mederszakaszon az esés J = 0-0005 és a hidraulikus sugár R = 1-5 m. A sebességet a Chézy-Eitelwein v — с [/ /{ J képletből számítva (Kutter V. kategóriája szerint с = 34-6/, v — 0-931 m/sec lesz. ,,Ha pedig feltesszük, hogy a mederszakasz az előbbi adatok épsége mellett nem hordalékos, hanem betonnal vagy faragott kővel van burkolva, akkor DarcyBazin II. kategóriája szerint с = 70-9 és a keletkező sebesség 1-941 m/sec." ,,Ha ebből a sebességből visszafelé számítunk és azt kérdezzük, hogy milyen esésűnek kellene az olyan hordalékos medernek lennie, melyben a vízműtani sugár R — 1-5 m, hogy a sebesség 1-941 m/sec legyen, akkor v* J = bői J = 0.0022, C

2 R amely érték az eredetileg felvett esésnél 4-4-szer nagyobb.

4 „Ez az egyszerű példa, azt hiszem, elég világosan bizonyítja, hogy a beton utóágyazatról lefutó és a természetes mederben tovább haladó vízzel a két szakasz összeérésénél okvetlenül kell történnie valaminek. Minthogy pedig az alsó víztömegnek a felsőbb sebességét, illetve energiáját meg kell törnie, a hatás nem nyilvánulhat másban, mint a meder kiszélesítésében és kivájásában." 4 Itt meg kell jegyeznünk, hogy — bár a Kenessey-féle következtetés teljesen helyes — a hidraulika mai felfogása szerint máskép magyarázandó. Koch kutatásai után (Koch—Carstanjen : Bewegung des Wassers und dabei auftretende Kräfte. Berlin, Springer, 1926.) ma máitudjuk, hogy a víz sebességét nem a fenéknek, nem is a vízszínnek, hanem az energiavonalnak az esése szabja meg. A bukógátnál az energiavonal közelítően annyit esik, mint az alsó és felső vízszín különbsége. Ennek a nagy esésnek megfelelően a víz rohanó mozgással kerül az utófenékre. Mivel a gát utáni szakaszon az energiavonal esése ismét mérsékelt, amely esésnek áramló vízmozgás felel meg, kell egy pontnak lennie, ahol a víz ugrással változtatja meg mozgásállapotát : a rohanásból ismét áramlásba megy át. Ez a pont igen közel esik az utóágyazat végéhez, mert a sima utófenék lehetővé teszi, hogy a rohanó vízmozgás minél tovább maradjon. Ha tehát Kenessey nem is mutatott rá arra, hogy hogyan állott elő a rohanó vízmozgás, éles logikával vázolta az utóágyazatnak a vízugrás bekövetkezésére gyakorolt hatását.