Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - XI. Szakirodalom

109 Lahaye. Itt is, mint az előbbi hidaknál az okolta meg az alkalmazást, hogy gyorsan, nem sok földmunkával kellett az alapozást végrehajtani s a talaj kavics, mely váltakozó mész- és márgarétegeket föd le s a palánkkal elkerített gödörbe nem sok víz tör elő. A híd kétnyílású. A pillér alapja 2.v2 m hosszú és 6-7 széles ; a körülzárás hossza 31 m, a szélessége 9 m. A körülzáró palánkot a mészrétegig kellett leverni s ezért 7 m hosszú, .Rawsome-rendszerű vaspalánkot használtak. Először is eltávolították a Meuse medréből a régi hídból fönnmaradt kőtörmeléket, melyek a leverést akadályozták volna. Amint a palánk leverésére szükséges barázdák szabadok lettek, az egyes palánkdeszkákat összefűzték. A körülzárás külső szegélyén fapalánkot vertek, mely a. vaspalánknak vezetést adott, hogy függőleges helyzetben maradjanak. A vaspalánkdeszkákat 8-—10-esével részenként egybefűzve verték le. A 197 deszkát, mely a körülzáráskor szükséges volt, 22 nap alatt verték le, vagyis naponként 9 deszka leverése jut. A leveréskor vigyáztak, hogy a palánkdeszkák gömbölyű széle a verés irányába essék, ily elhelyezésben a homorú szél könnyebben hatolt le. Verőkosul Mac Kierman Terry-féle automata kost használtak, melynek súlya 091 kg. A kos üllőből és kalapácsból összetett. Az üllőt a palánk tetejére illesztve a 81 kg súlyú kalapács ez üllőre ütött, percenként 180—200-at. A kalapácsot gőz- vagy levegőnyomással tetszés szerint lehet mozgatni. Minden ütésre a kavicsban 8—10 mm, az agyagban 1 mm, az első mészrétegben 0-5 mm, az alsó mészrétegben 01 mm volt a süllyedés. Az ütések okozta folytonos vibráció a leverést szabályossá és gyorssá tette, a deszkák pedig nem deformálódtak úgy. mint a közönséges bakleverővel. Az ütőkost ellenkező irányéi fölillesztéssel a cölöpök kihúzására is használhatták. 1 m hosszú vasszádfal leverése 221 frankba került . V. SZEPTEMBER-OKTÓBER. 17. Függőleges falú tengerparti töltések. (Essai sur les digues maritimes verticales.) írta : Benezit. A legáltalánosabb és legtermészetesebb módja a tengerparti töltések készítésének az, hogy szikladarabokat vagy mesterséges köveket hánynak a tenger fenékre mindaddig, míg a töltés a vízből kiér s aztán erre a töltésre falazzák reá a koronafalat. Nagyon ritka eset, liogy a töltést a fenékre mint merőleges falat állítják reá, de Tyne, Dower, Zeebrügge, Valparaiso, Genova, Napoli mólóit így készítették. Franciaországban Dieppe és St. Nazaire tengeri töltései készültek ily módon. Az ily merőleges falak közül többen tönkrementek úgy, hogy a ferde lejtőjű kőhányásos töltések majdnem kiszorították a függőleges falakat a tengeri építkezésben. Ujabban Algír kikötőjének bővítésekor merült föl a függőleges faltöltés építésének kérdése s a homokos fenékre -— 20 m mélységben először kőhányást.