Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)
2. füzet - XVII. Kisebb közlemények
41 történik. A slip a partra merőleges, mólószerű építmény, mely mellett a ponton az elejével a parthoz fut, hol aztán a vagonok kirakása mozgó hídlással történik. Az átrakodó pontonokon kívül tunnelek, fix és mozgó hidak közvetítik a közlekedést. A mozgó hidak közül a billenő hidak a legérdekesebbek, mert ezideig csak Amerikában alkalmazták őket. Két rendszer szerint készülnek : a Strauss- és Scherzer-rendszer szerint. A Strauss-iéle hidak fix csukló körül billenek fel, mely az egyik hídfőn van megerősítve. Eleinte a híd ellensúlyát a csuklón túlnyúló alsó öv alá helyezték úgy, hogy a csukló mögött mély kamrát kellett falazni a híd fölemelkedésekor lesülyedő ellensúly számára. Ezt a kamrát nehéz volt szárazon tartani. Újabban a Strauss-iéle hidak ellensúlyát a híd felső övével kapcsolatban helyezik el úgy, hogy midőn a híd felemelkedik, az ellensúly éppen a földre ér s elzárja a közlekedést. A Scherzer-íéle hidak nem csukló körül, hanem egyik végükhöz erősített köríven fordulnak s e gördülő mozgáskor a híd fölemelkedik. A híd mozgatása fogasrúd és fogaskerék segítségével történik. Az ellensúly itt is magasra helyezett. Mindkét billenő hídszerkezet meglehetősen csúnya, mert semmi részarányosságot nem mutat. Az amerikai kikötők nagyon hiányosan vannak fölszerelve 2000 t-nál nagyobb hajókra való hajójavító medencékkel, mert a nagy kereskedelmi hajók rendesen idegen államok tulajdonában vannak s lehetően odahaza kerülnek javítás alá. Ezért sürgős esetekben a katonai hatóság megengedi, hogy a kereskedelmi hajók javítása a hadihajók medencéjében történjék. De a hadi medencék is csekélyszámúak. Portsmouthban egyedül, vagy Brestben és Cherbourgban együttvéve több hajójavító medence van, mint az Egyesült Államok Atlanti-óceáni partjain. A kikötők közigazgatása mintaszerű s az állami érdeket védi. Az igazgatást mind az Egyesült Államok, mind Kanada kikötőiben csekélyszámú bizottság végzi, melynek nagy hatásköre van. A Nagy Tavak hajózása óriási. Az öt nagy tó 24,500,000 ha terjedelmű. A Felső tavat a Huron- és Michigan-tavakkal a Sainte Marie-folyó köti össze, melyen a Sault-sellő okoz hajózó akadályt ; a folyónak 3 km hosszúságára több, mint 6 m esés jut. A Huron- és Erié-tavak között a Saint Clair- és Detroit-folyók vannak, melyeket a kis Saint-Clair-tó választ el ; e folyók elsején 3-35 m, másodikán 4 m volt a természetes mélység. Az Érié- és Ontario-tavak közt végül a Niagara van, mely a két tó 100 m-es szintkülönbségét kapcsolja össze. A Sault Sainte-Marie 1200 m széles, 800 ni hosszú folyószakasz 5-5 m eséssel. Mind a kanadai, mind az amerikai oldalon megpróbálták csegés csatornákkal a hajók átjuttatását a sellőn. Több ily kisméretű csatorna készült a XVIII. század utolsó évei óta. Az amerikai part mentén két csege van : a Weitzel- és a Poe-csegék ; amaz 156-75 hosszú, 24-4 m széles, 5-49 m esésű és 5-18 m mélységű ; ez 244/30-4 m méretű, 6-71 mélységű. Újabban még egy harmadik csege épül az amerikai parton 24-4 m szélességgel, 7-32 m mélységgel és 411-50 m hosszúsággal. A kanadai part csegéje 274/18-3 m, 6'71 m mélységgel. Mindkét parton a sellő vízi erejét is hasznosítják. De nemcsak a sellős szakaszt, hanem a Sainte-Marie folyó egyéb részeit is meg kellett javítani s lassanként 6-4 m mély s mindenütt legalább 183 m széles hajózó eret létesítettek benne.
