Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - XI. Szabó József: Vonókötéllel dolgozó hernyótalpas kotrógépek ismertetése és alkalmazása

264 szakadásából származó tételek teszik, Ennek több oka van. Mindenekelőtt a legnehezebb körülmények között a vonókötél dolgozik s ellenállóképességét a sokszor ostorszerű moz­gásából származó változó igénybevétel, vala­mint a homok súrolása és a szálak közé" szo­ruló kvarcszemcsék és nedvesség miatt hamar elveszti. Másik ok, hogy a kötelek feltétlenül szükséges kenését gyakran elmulasztják ; végül pedig, hogy a csigák és kötéldobok átmérőjét a legtöbb esetben a méretek csökkentése végett kisebbre készítik, mint azt a drót vastagsága (elemi szálak vastagsága) megkívánná. Ez az utóbbi feltétel ki nem elégítése ugyanis a gép építésénél lényeges költség­megtakarításra vezet, t. i. a nagyobb átmérőjű, de alacsonyabb fordulatszámú dob költségesebb. Ezenkívül a megfelelőbb kötéldob alkalmazása a transzmisszió fogaskerekei között fellépő nagyobb fognyomás miatt erősebbre méretezett fogaskerekek alkalmazását teszi szükségessé, míg az áttételi szerkezet a kisebb átmérőjű, de nagy fordulatszámú kötéldobnál akár magas fordulatszámú motor használata mellett is lé­nyegesen olcsóbb. A transzmisszió megmunkált fogaskerekei éppen úgy, mint a traktoroknál, zárt acélönt­vényből készült szekrényben, olajban futnak. Ma már a kotrógéptechnikában, akár a trak­toriparban, elfogadott elv az. hogy mind a gép­nek, mind á transzmissziónak a lehetőség ke­retein belül zártnak, pormentesnek kell lenni. Ennek előnye főleg homokos vidéken folyó munkálatoknál tűnik ki. A tengelyek ágyazá­sánál általános a golyós vagy görgős csapágyak használata. A kötéldobok, járószerkezet, forgóasztal stb. működésbe hozása — ha a hajtóerő belső­égésű motor, vagy kisebb típusú gépeknél elektromotor — kifelé nyíló frikciós kapcsolók segítségével történik, melyek zárását és nyitá­sát a kotróvezető az ülése előtt levő kézi emel­tyűk mozgatásával végzi. A transzmisszió fogaskerekei és az erőgép közé a lökésmentes erőátvitel céljából szintén elasztikus kapcsoló van építve. A veder süllyesztésénél, a vonókötél utána­SCO К > Deponáláskor elérhető legnagyobb távolság, m Deponáláskor elérhető legnagyobb magasság, m A puttony kidobása által meghosszabbított akció­Át.lagos leásási mélység csak a gép felőli oldalon, m 30° 12-10 3-75| 14-80 7-78 11-57 4-50 6-00 35» 11-55 4-65 14-25 8-65 11-03 4-05 5-25 12 m közép 1-15 íönnyű 1-25 40° 10-95 5-45 13-65 9-47 10-40 3-60 4-50 12 m közép 1-15 íönnyű 1-25 45° 10-22 6-20 12-93 10-25 9-70 3-15 3-75 12 m közép 1-15 íönnyű 1-25 30° 13-40 4-50 16-10 8-53 12-85 :4-70 Ç-20 13-5 m közép 1-0 könnyű 1-15 35° 40° 12-78 12-08 5-48 6-40 15-48 14-77 9-53 10-45 12-23 11-53 4-45 3-60 5-35 4-50 13-5 m közép 1-0 könnyű 1-15 45° 11-28 7-25 13-98 11-30 10-75 3-05 3-65 13-5 m közép 1-0 könnyű 1-15 30° 14-73 5-25 17-43 9-25 14-15 5-10 6-60 15 m közép 0-75 könnyű 1-0 35° 14-03 6-33 16-73 10-37 13-43 4-65 5-53 15 m közép 0-75 könnyű 1-0 40° 13-22 7-35 15-93 11-40 12-67 3-60 4-50 15 m közép 0-75 könnyű 1-0 45° 12-32 8-30 15-05 12-35 11-80 2-93 3-48 15 m közép 0-75 könnyű 1-0 II. TÁBLÁZAT. (Az első rovat betűjelei a 2. ábra jelöléseivel azonosak.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom