Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - X. Károlyi Sándor†: A Fertő-tó

244. a Rába árvizei leapadtak, a Fertőben és Hánságban felgyülemlett vizek keleti irányban, ismét a Duna felé húzódtak. Ezek a szétterjedő árvizek nagy vidéket tettek időközönként tönkre és arra késztették az érdekelteket és a hatóságokat, hogy a súlyos vízbajok ellen a Rábafolyó szabályozásával keressenek orvoslást. A Rába szabályozásának története messze visszanyúlik a középkorba. IV. Béla királynak 1222-ben kelt kiváltságlevele és a győri káptalannak 1264. évi levele említést tesznek a Rába védgátjairól. Az ezt követő évszázadokban folyton találunk adatokat, melyek bizonyítják, hogy a Rába árvizei és az azok elleni védekezés állandóan foglalkoztatják a vármegyei hatóságokat, melyek az árvizek elleni intézkedéseikben nem igen voltak tekintettel egymás érdekeire, ami azután a szomszédos, vármegyék között sok viszálynak volt szülőanyja. Ezek a különféle mozgalmak 1873-ban értek véget, mikor a Rábaszabályozó Társulat megalakult. A Fertő szabályozásának kérdésével először 1898-ban találkozunk, amikor gróf Zichy Ferenc királyi biztos elnöklete alatt Győrött tartott érdekeltségi gyűlésen Keczkés Károly, hazánk egyik régi jeles vízimérnöke, a Rába-folyó és mellékvizeinek szabályozására vonatkozó tervét bemutatta, amivel kapcsolatosan a Rábca-folyót is olyképen kívánta szabályozni, hogy az a Hanságon és a Fertőn át vezetendő csatorna segélyével az Ikva, Répce és Kisrába vizeit magába foglalhassa és a Hanság és a Fertő vizeit is levezethesse. Néhány évi tárgyalgatás után azonban az egész ügy megfeneklett. A tudományos körök magával a Fertővel behatóbban először a mult század 60-as éveiben kezdtek foglalkozni. Ugyanis az 1854. évtől kezdve a Fertő vize állandóan apadt, és 1868-ban a tó medre teljesen ki is száradt. Gróf Széchenyi Béla egy füzetében, melyet „Kőkori lelet a Fertő-tava medrében" címmel 1876-ban kiadott, erről a következőket írja : „Ez évben (azaz 1868-ban) annyira sekély lett a víz, hogy egyes mélyebben fekvő helyek kivételével, melyek némi kevés vizet magukban tartottak, embereim közül ketten, névleg Kovács János komornyikom és Matusidesz Károly pincemesterem boldogult anyám komornyikjával : Meyer Ferenccel szeptember 8-án bozi pincémből száraz lábbal mentek át Nezsider nevű helységbe, mely utat 10 óra alatt tették meg. Moson megye legtöbb falujából a marhákat a tavon keresztül hajtották, sőt gyakran kocsikkal is jártak rajta keresztül." A tó vizének eltűnése még 1865-ben arra indította dr. Moser Ignácot és Hecke Vencelt a magyaróvári gazdasági iskola két tudós német professzorát, hogy a Fertő kiszáradásának okait kutassák és a felszabadult területeket tanulmány tárgyává tegyék. A tó területét többízben bejárták, s amennyire azt a vízviszonyok megengedték talajpróbákat vittek magukkal, vizsgálták a sókivirágzásokat és tapasztalataikat tudományosan feldolgozva, a mosonmegyei hatóság elé terjesztették. A megye ezek alapján 1866 január 21-én Nezsiderben értekezletet tartott, s azon gazdasági, műszaki és egyéb tudományos szakférfiak bevonásával részletes tárgyalás alá vették a Fertő kérdését.