Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - X. Károlyi Sándor†: A Fertő-tó

245. Megállapították, hogy a Fertő medencéjét földalatti források táplálják, melyek vagy a Lajta felől, vagy amint valószínűbbnek hitték, a Duna felől kapják vizüket. Ezek elapadása okozza a Fertő kiszáradását. Ezt a véleményüket arra alapították, hogy bár az elmúlt években általában nagy szárazság uralkodott, a legutolsó évek csapadékmennyisége még sem különbözik annyira az előző évekétől, hogy ezzel a kiszáradást indokolni lehetne. Ennek bizonyítására felsorolják az utolsó évtized évi csapadékmennyiségét, amely 15-4 hüvelyk évi átlagot adott. Ebben az évtizedben a maximum 1859-ben volt 22-5, a minimum 1865-ben 11-4 hüvelyk. Minthogy tehát az 1865 és előző évek csapadékmennyisége nem mutat sok eltérést, azt a következtetést vonták le, hogy a Fertő mellékvizeinél nem állhatott be lényeges apadás és így bizonyos, hogy a Fertő főtáplálása földalatti vizek útján történik és ennek ismeretlen okból való elapadása idézte elő a tó kiszáradását. A tudós szakférfiak tévedését világosan mutatja a fent említett csapadékstatisztika. Ugyanis a 15-4 hüvelyknyi 10 évi csapadékátlag 400 mm-nek felel meg. Az 1859. évi maximum 585 mm, az 1865. évi minimum pedig 296 mm, s minthogy a Fertő vidékének normális évi csapadékmennyisége 700—800 mm, világos, hogy egy rendkívüli, aszályos évtizeddel állunk szemben, ami a Fertő mellékvizeit úgy megapasztotta, hogy a tó kiszáradt. A földalatti források létét az újabb vizsgálatok azóta meg is cáfolták. E két professzor a talajról általában nem nagyon kedvezően nyilatkozik ; azt inkább rét, legelő és erdőgazdálkodásra, mint szántóföldi művelésre tartja alkalmasnak. Helyesen ítélik meg a hatalmas sólerakodásókat és kivirágzásokat, melyeket a kiszáradt talajon találtak (szerintük helyenként 4 négyszögölnyi területen egy mázsa só lett volna összegyűjthető), amennyiben megállapítják, hogy ez a nagy sómennyiség azért található a tófenéken, mert a víz elpárolgás útján tűnt el, míg ha a víz a Fertőből lecsapolás útján távolíttatnék el, akkor a sólerakódás lényegesen kisebb volna. Aggályosnak tartják azonban a tó teljes kiszárítása esetén azt a körülményt, hogy a sókivirágzásokból eredő szíkport a szél felkavarja és hatalmas felhőkben hajtja tovább, mert a por a partmenti területeket ellepi és mind mezőgazdasági, mind különösen közegészségügyi szempontból veszélyes. Dr. Moser egy, a bécsi Geologische Reichsanstalt évkönyvében közölt előadásában, melyben a Fertő-medencében tett egyik kirándulását írja le, ezeket mondja : ,,A szél vastag felhőkben kavarta fel a szikes port a Fertő-medencében, ami a szemre és a légzési szervekre annyira rossz hatással van, hogy az egész környéken, sőt a Lajta-hegységen túl is féltek tőle." Ezek tehát az akkori időkben észlelt tapasztalati tények, melyek mindenesetre ma is figyelemre méltók. Ugyancsak gróf Széchenyi Béla előbb említett munkájából tudjuk, hogy a Fertő vize 1869-ben kezdett ismét lassan felgyülemleni és 1874-ben már egész nyáron át 1 láb mélyvíz volt a tó közepén, 1876-ban pedig ismét régi pompájában lehetett a tavat látni. A tó vizének ez az eltűnése az elmúlt évszázadokban ismételten volt tapasztalható. így a győri káptalan adatai szerint a tó 1693-ban és 1738-ban száradt ki teljesen, ami a fent előadottak szerint hihető is.