Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)
1. füzet - XIII. Könyvismertetés
KÖNYVISMERTETÉS. 1 Versuche über die Brauchbarkeit von Asphalt und Teer zur Dichtung und Befestigung von Erdbauten. (Földépítmények szigetelése és biztosítása aszfalttal és kátránnyal.) Forschungsinstitut für Wasserbau und Wasserkraft е. V. München, Mitteilungen. Heft 2. München und Berlin, 1932. 2. kiadás, 64 oldal, 66 ábra. A közlemény a földgátaknak és a földbeásott nyílt vízvezető csatornáknak közvetlenül bitumennel és kátránnyal való biztosítására és vízzáróvá tételére vonatkozólag végzett kísérleteket és azok eredményét ismerteti. Földgátak és földbeásott, vagy töltések között vezetett vízvezető csatornák vízzáró tömítését általában úgynevezett belsőmaggal, vagy a töltés vízfelöli rézsűjének felszíne alatt alkalmazott fekvő vízzáró szigetelőréteg beépítésével végzik. Ilyen vízzárómag, vagy réteg készítéséhez ezidőszerint agyagot, betont vagy vasbetont használnak. A szigetelőmag hátránya, hogy kétfelé tagolja az építményt, a ferde szigetelőrétegek viszont, ha agyagból készülnek, könnyen megcsúsznak. A betonból készült szigetelő építményelemeknek nagy hátránya, hogy hosszú, összefüggő darabokat nem lehet készíteni, mert a beton merev és nem követi az ülepedésből származó talajmozgásokat. Osztóhézagok alkalmazásával lehet ugyan ezen a bajon segíteni, azonban ezeknek a tömítése igen költséges és sohasem tökéletes. A müncheni vízépítési kísérleti intézet nagy méretarányú modellkísérleteinek végrehajtására szolgáló területén az altalaj erősen áteresztő lévén, a vízvezető csatornákat elszivárgás ellen gondosan tömíteni kellett. Ehhez az eddig használatos és fentiekben említett módszerek nem voltak alkalmasak, mert az agyagtömítés lényegesen több földmozgósítást igényelt, a betonból készített szigetelés viszont ilyen ideiglenes csatornák tömítéséhez költséges lett volna. Ez a körülmény adta meg a lökést ahhoz, hogy az útépítés terén bevált jó és olcsó kátrányos, illetőleg bitumenes szigetelőmódszereknek a vízépítéseknél való alkalmazhatóságát sorozatos kísérletekkel tanulmányozzák. Az ilyen irányú különböző kísérleteket három csoportba osztva végezték el. Az előkészítő kísérlet a legegyszerűbb, ú. n. felületi kezelésre vonatkozott, bár előrelátható volt, hogy ez az eljárás nem fog vízépítési szempontból minden tekintetben megfelelő eredményre vezetni. Itt a kitűzött cél csak annak megállapítása volt, hogy a kátrányt és aszfaltot hogyan lehet feldolgozni és hogy ezek az anyagok a vízben miképen viselkednek. A kísérleti csatornaszakasz szelvénye részben termett, részben feltöltött agyagos kavicsból állott. A csatorna fenékszélessége 9-70 m, a rézsűk hajlása 2 : 3 volt. Az előkészítő kísérletekhez közönséges útikátrányt használtak, melyet 120°-ra hevítettek és öntözőkarmákkal hordták fel. A felületeket előzetesen egyenletesen lehengerelték, majd először négyzetméterenként 2 kg kátrányt öntöttek, erre б—15 mm szemnagyságú kavicsot szórtak és egy 500 kg-os kézi hengerrel lehengerelték. Ezt az eljárást megismételve, a második réteg felhordásánál négyzetméterenként 1 kg kátrányt használtak fel. Kísérletképen egy darabon dróthálót próbáltak a két réteg közé elhelyezni, ez azonban nem sikerült, mert a drótháló a hengerelés közben a felszínre nyomódott. 1 Az ismertetésre szánt műveket a Vízügyi Közlemények szerkesztőségének Budapest 52, postafiók 12 címre kell beküldeni.
