Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - IV. Trummer Árpád: Újabb vízmosáskötések

63 4. kép. Hosszforrások az oldallejtőkön. lejtésűek, az oldalak biztosítását elhagyhatjuk és csakis fásítást végezünk. A fenékesés csökkentését azonban mindig végre kell hajtanunk. A ïeiiékgatak. A fenékgátak anyaga rőzse, fa vagy kő (betón). A háború előtti vízmosáskötéseknél túlnyomólag a rőzsét (fűz, éger stb.) alkalmazták, mint könnyen beszerezhető, olcsó építő anyagot. Kő vagy betón fenékgátakat leginkább csak a vízmosások lezárására, a torokban alkalmazták. A rőzséből készült fenékgátak hátránya, hogy kedvezőtlen körülmények között a rőzseanyag nem hajt ki és a víz az elkorhadt rőzsegátakat könnyen elpusztítja. A kőből készült fenékgátak tartósak, de költségesek és e mellett a vízmosás fenekének feltöltését kevésbbé gyorsan idézik elő, mint a jól kihajtott rőzseművek. A két rendszer hiányát azok egyesítésével tartjuk kiküszöbölhetőnek. E vegyes rendszernél minden ötödik-hatodik fenékgát kőből készüljön, a közöttük levők pedig rőzseanyagból. Utóbbi, ha nem is hajt ki a rőzse, legalább 4—5 évig eltart, amely idő elegendő arra, hogy a hordalék a gátak közeit feltöltse s az esést mérsékelje. Ebben az állapotban a rőzsegátak esetleges elpusztulása már nem igen okoz károkat, mert a kőgátak megakadályozzák a hordalék erőteljesebb mozgását. A vegyes rendszerrel a vízmosások megkötésének költsége lényegesen kisebb, mint ha az pusztán kőgátakkal történik, viszont a kitűzött célt éppen úgy elérjük. Ha azonban a vízmosás hordaléka kavics, vagy törmelék-kőzet, nem építhetünk rőzséből készült fenékgátakat, mert azokat a durva hordalék tönkre teszi, illetve a kihajtott rőzseágakat elpusztítja. Zayzon Gézának e tekintetben tett észrevételeit egy-két újabb vízmosás kötésnél is helyeseknek bizonyultak. Ezzel szemben éppen az újabb tapasztalatok alapján nem oszthatjuk azt a nézetét,