Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)
1. füzet - IV. Trummer Árpád: Újabb vízmosáskötések
04 hogy a ,,gátak anyagához tartósság szempontjából különösebb kívánalom nem fűződik ; e tekintetben a helyi viszonyokat és a pénzügyi szempontokat kell szem előtt tartani." Újabb tapasztalataink alapján a fenékgátak tartósságát is fontosnak kell tartanunk. Legalább is a vízmosás alsó szakaszán kell olyan gátakat építenünk, amelyek az idő- és vízjárás viszontagságainak hosszabb ideig képesek ellentállani. A vízmosás megkötése után — különösen, lia a kellő fenntartás hiányzik — a hordalék mozgása csökken ugyan, de a gátakon átbukó víz ereje nem. Ha ennek sikerül a gátakat megbontani és szétrombolni, akkor előáll az a már vázolt eset, hogy a vízmosás feneke újból mélyülni kezd és ennek következtében az oldalak elpusztulása is fokozatosan beállhat. Erre való figyelemmel ajánlottuk a vegyes gátrendszert, amelynél a kő, vagy betóngátak képviselik az állandó jellegű építményeket és ezek vannak hivatva a közbeiktatott rőzsegátak elpusztulása esetén a völgyfenék kimélyülését megakadályozni. Elmondottak értelmében a kőgátakat habarcsba rakott falazatból célszerű megépíteni, esetleg a szárazfalazat külső részeit portlandcement habarccsal kihézagolni, ami az egyes kövek elválasztását és a gáttest megbontását nagymértékben gátolja, vagy legalább is hátráltatja, Ez az építési mód a vízmosáskötést kétségkívül megdrágítja ugyan, de útját állja annak a — régebbi vízmosáskötéseinknél nem egyszer tapasztalt — káros eredménynek, hogy a fenékgátak elpusztulása miatt a különben jól befásított oldalak is pusztulni kezdenek, a fenéken pedig jelentékeny hordalékmozgás keletkezik. Ityen vízmosásokon újabb fenékgátak beépítése volna szükséges és e pótmunkák költségeivel együtt az eredeti befektetés annyira emelkedik, mintha a gátakat végleges jelleggel építettük volna meg. A fenékgátak tartósságát csak jó bekötéssel és utófenékkel tudjuk biztosítani. A gát falazatának a vízmosás két partjába való bekötése nélkül a lefolyó árvíz a gáttestet körülmosná. Hogy a bekötést védjük, a fenékgát koronáját ívesen, vagyis a bekötések felé emelkedőleg képezzük ki, minek folytán a vizek a gát középső részén az utófenék fölött buknak át. A bekötés hosszúsága általában 1—2 méter, de ez a méret a vízmosás anyagától és az oldallejtő hajlásától is függ. A bekötés helyén, valamint az utófenék két oldalán célszerű a partoldalakat fallal vagy burkolattal védeni. Rendszerint 0-20—0-30 m vastagságú és magasabb gátaknál cementhabarcsba rakott terméskőburkolatot alkalmazunk, amely az eddigi tapasztalatok szerint a célnak — kivételes körülményeket kivéve — megfelelőnek bizonyult. Az utófenék a gát koronáján átbukó víz eleven erejének megtörésére, illetve az így felléphető rombolás elhárítására készül. Az átbukó víz törvényeit a hidraulika tárgyalja. Azokra itt kitérnünk fölösleges s csak annyit említünk, hogy az átbukó víz örvénylésének kiegyenlítődése bizonyos hosszúságot kíván, amely a gát magasságának legalább háromszorosára terjed. így az utófenék legkisebb hosszúsága a gátmagasság (m) háromszorosa. Hosszabb utófenék előnyösebb, a minimumot a költségekre való tekintettel állapítjuk meg. 1 1 Az utófenék hossza (A), a szokásos képlet szerint valamely m magasságú gátnál Ii =4 m -J- 2i'm értéktől 8 m4vm értékig terjeg, ahol vm az átbukó víz magassága. Utóbbi képletet azonban inkább duzzasztó müveknél használjuk. Vízmoséskötő fonékgátaknál n v m érték csekélyebb lévén, legtöbbször elhanyagoljuk.
